MOL csapat Tenisz Blog

Babos Csaba: Én tudom, hogy mennyi munka van ebben

2012.02.29. 06:50 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea megnyerte a Monterrey-i 220 000 dollár összdíjazású teniszversenyt, ezzel pályafutása során először tudott WTA tornán diadalmaskodni. Timi a döntőben a román Catzandut verte 6:4, 6:4 arányban. 

Győzelmének köszönhetően Timi életében először bekerült a TOP100-ba, sőt rögtön
a legjobb 70 tagja lett, ugyanis a WTA hétfőn kiadott legfrissebb világranglistáján, a 68. helyen áll.

A versenyt még a 107. helyen kezdte meg, mégpedig úgy, hogy csak Serena Williams visszalépésnek köszönhetően került fel a főtáblára. Jelenlegi helyezésével azonban összes international versenyen főtáblás lehet és akár a nagyobb WTA tornákon is, sőt a Grand Slam versenyeken sem kell már majd selejtezőt játszania.

„Én tudom, hogy mennyi munka van ebben, évről-évre, valamennyi lépcsőfokot megmászva jutott el Timi erre a szintre. Mindig a megfelelő fizikai és edzettségi munkát végezte, hogy most itt tartson” – mondta Timiről édesapja és edzője Babos Csaba, aki ezúttal itthonról, csak képernyőn keresztül követte lánya pazar teljesítményét.

Azt már tudja, hogy mi kellett ahhoz, és menyire nehéz volt, hogy ide eljussanak, és azzal is tisztában van, hogy a jelenlegi szakmai munka, és az őket segítő team mindent megtesz, hogy ezt a szintet tartani tudják, az azonban még számára is kérdéses mi lehet a „legfelső lépcsőfok” Timi pályáján.

Ugyanakkor tisztában van vele, hogy amíg az elmúlt időben Timi „vadászott” a Top 100-as versenyzőkre, mostantól majd az ő vállát nyomja a teher és őt akarják a feltörekvő tehetségek kettőzött erővel legyőzni.

„Jól ment neki az egész tornán, de szerintem nem a döntőben játszott a legjobban. A szervái nagyon jók voltak, és ha ezek bejönnek, az alaposan segíti őt, mert akkor a játéka is jobb lesz” – mondta Csaba Timi egész hetes teljesítményéről.

A szervák hatékonyságáról mindent elmond, hogy Timi a döntőben egyetlen egyszer sem veszített el adogatását, ami nőknél elég ritka. A finálé egyébként is szoros volt, mindkét szettben egy-egy break döntött, de mindkétszer Timi javára.

Csaba úgy véli, Timi már a bogotai versenyen is meggyőzően teljesített, de ott „túlizgulta” az elődöntőt, ezért nem játszhatott finálét. Most azonban végig higgadt tudott maradni, és a döntőben látszott rajta, hogy fejben is jobban tudta mit akar, és ezt a pályán ki is tudta hozni magából.

Timi ezen a héten az acapulcoi tornán indul, ezúttal azonban csak párosban lép pályára Birnerova oldalán. Utána Irapuatóban egy 25 000 dolláros verseny következik, ahol egyesben és párosban is indul. Az amerikai körutat a 100 000 dolláros Bahamas Open zárja. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr684220069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása