MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi november közepétől már a jövő évre készül

2013.11.14. 07:55 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timike.jpgBabos Tímea számára a két kanadai versennyel véget ért az év. Pechjére idei utolsó hivatalos meccsét betegség miatt feladni kényszerült. Ennek ellenére a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar teniszező a 88. helyen áll a világranglistán, párosban pedig a 45. pozícióban jegyzik.

„Timit az utóbbi hetekben végigkísérte betegsége, és ez sajnos kihatott a teljesítményére is. A múlt héten se volt még túl jól, és nem igazán találják az okát, hogy mi vált ki belőle ilyen drasztikus tüneteket. Néha olyan köhögés jön rá, hogy alig bírja abbahagyni” – mondta Babos Csaba, Timi édesapja és edzője.

A nagyszerű szakember elmondta, több helyen is vizsgálták Timit, de egyelőre nem látható mi a baj oka, az eredményei alapján nem kellene, hogy ilyen tüneteket okozzon. Mindenesetre most jól jön a két hét „semmittevés” a számára, ez idő alatt újabb vizsgálatok (MRI, CT) várnak a 20 éves klasszisra.

„Érdekes dolog ez a köhögés, hiszen én is 20 éve minden reggel úgy kelek fel, hogy köhögök, pedig soha nem dohányoztam és a mai napig sportolok” – mondta Babos apuka.

Timi jövő héten, november 18-án kezdi el a felkészülést a következő szezonra. Az edzéseket itthon kezdi, de a tervek szerint Nizzába utaznának, ott edzőtáborozna karácsonyig.

„Az első tíz nap inkább futásból és kemény fizikai munkából állna kevés tenisszel. Ezt követően aztán fokozatosan jönne képbe a tenisz, és ennek megfelelően az év végére már természetesen sokkal több lesz a tenisz az edzések programjában” – mondta Babos apuka az elkövetkezendő hetek programjáról.

Rögtön karácsony után indulnának a már megszokott kínai versenyekre, hogy onnan januárban továbbmenjenek Ausztráliába, ahol egy-két kisebb verseny után már az év első Grand Slam versenye, az Australian Open vár Timire.

Mi pedig bízhatunk benne, hogy Timi jövőre is legalább olyan eredményes lesz, mint idén. Amint arról saját honlapján is beszámolt, az idei évben, egyesben 26 versenyen indult, 61 meccsen 36 győzelem és 25 vereség a mérleg. Ennél is fontosabb azonban, hogy idén is fel tudott mutatni egyes tornagyőzelmet.

Párosban még ennél is szebb a mérleg, hiszen 19 tornán vett részt, és ezek több mint egynegyedét tornagyőzelemmel zárta, hiszen idén ötször is az ő – és párja – nevét mondták ki tornagyőztesként. Timi párosban idén 43 meccset játszott és ezek közül 30-szor győztesen hagyta el a pályát. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr715632393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása