MOL csapat Tenisz Blog

Három hét alatt 14 meccs, 13 győzelem

2011.07.13. 23:58 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea remek szerepléssel kezdte a nyarat. A fiatal teniszező előbb Kazahsztánban nyert egy 25. 000 dolláros tornát, majd Svédországban egy hasonló versenyen párosban döntőt játszott, míg egyesben az elődöntőig jutott. Ebbe a sorozatba jött bele a stuttgarti torna, amely ismét Timi sikerével zárult.

Ez így leírva roppant egyszerűnek tűnik, de Timi édesapjának – és edzőjének – elmondása alapján nem volt az.

„Elég viszontagságos svédországi hazaút után, mindössze egy napink maradt a regenerálódásra. A stuttgarti versenyre a másik edző, Barátosi Levente kísérte el Timit, és itt legalább az átállással nem volt gond, mert ezt is salakon rendezték. Ennek, és remek formájának köszönhetően gondtalan első fordulót teljesített Timi, aki kiemelt volt a versenyen” – elevenítette fel a torna rajtját Babos Csaba.

A második körben aztán már komolyabb erőkifejtés kellett Timitől, aki az olasz Bonát csak döntő szettben tudta legyőzni. A nagyon kellemetlen stílusban játszó olasz az utolsó szettben 4-3-ra is vezetett a kicsit fizikailag es szellemileg is fáradó magyar versenyző ellen, de ekkor minden energiáját mozgósítva fantasztikus három gémet játszva a maga javára fordította a találkozót.

„Timi minden idegszálával a győzelemre koncentrálva, nagyon agresszív támadó tenisszel lepte meg ellenfelét, akinek erre már nem volt válasza. A versenyt "live score" lehetett nyomon követni az interneten, és senkinek nem kívánom, hogy mit éltem át a monitor előtt ezekben az órákban. Azt nem látni mi történik a pályán, csak a pontok változását lehet követni, ha éppen nem fagy le a rendszer” – mondta Csaba a verseny helyszínétől 1000 kilométerre átélt izgalmairól.

A következő körben a helyiek kedvence Annika Beck következett, aki fiatal kora ellenére kiemelkedően jó játékos. Az idei évben már három Top 100-as játékost is legyőzött. „A mérkőzésre telt lelátók, 6-700 néző előtt került sor. Nyolc körül kezdtek a lányok és 11 volt mire véget ért a meccs. Levi elmondása szerint nagyon magas színvonalú mérkőzést vívtak. Persze itt sem "kímélte " Timi az idegeimet, a döntő szettben 6:4-re nyert”.

A mérkőzés előtt külön motivációt jelentett Timinek, hogy szabadkártyát kapott Márky Jenő tornaigazgatótól a Budapest Grand Prix-re. Eredetileg csak a selejtezőben játszhatott volna, de a jó német szereplésnek hála, nem ért haza a budapesti verseny selejtezőjenek kezdetére, így a szabadkártyával a főtáblás szerepléshez segítették. Így csak a repülőjegyet kellett átíratni későbbre, de ez minden szülőnek, edzőnek kellemes teher ilyen esetekben.

„Az elődöntő amolyan „ujjgyakorlat” volt Timinek. A döntőben - ami a párosokat nem számítva a 14. meccse volt a háromhetes sorozatban – aztán beragadt a rajtnál. A wimbledoni férfi döntővel egy időben zajló meccsen, sehol nem állt jól a "szénánk". Timi 1:6-ra vesztette a szettet a német Korina Perkoviccsal szemben és kedvence Nadal is két szett bukásra állt” – mondta Babos apuka, aki nagy Federer rajongó, de ezúttal ő is a spanyol sikeréért szorított.

Az elveszített első szett után Timi éledezni látszott. Megnyerte az első gémet, és ettől annyira beindult, hogy 6:2-re a játszmát is. A döntő szettben is korai brékkel próbálta Timi a távolból képletesen lenyugtatni édesapja idegeit. Ez sikerült is neki, hiszen 6:3-re nyerte a szettet es ezzel a tornát is. A három hét alatt megrendezett három tornát, 14 meccs/13 győzelemmel zárta.

A döntőben aratott győzelmet zsúfolásig telt lelátók előtt aratta. Annak ellenére, hogy némettel játszott és ezt a tornát még soha nem nyerte meg német versenyző, sokan szorítottak Timinek.

Vasárnap este hazaérkeztek és hétfőn már edzettek, hogy a Római Tenisz Akadémián sikerrel teljesítsék a nyitó fordulót. A 220 ezer dollár összdíjazású tornán az első fordulóban a szerencse mellé szegődött, hiszen a verhető olasz Remondinát kapta. A második körben azonban a torna első kiemeltje a szintén olasz Roberta Vinci következett, aki három szettben jobbnak bizonyult magyar riválisánál.

Ugyanakkor nem sok hiányzott a bravúrhoz, hiszen Timi a második szettben két labdára volt a továbbjutástól, és igen nagy erőkifejtésre kényszerítette a világranglista 25. helyén álló olaszt.

Ha pedig a legfrissebb világranglistára nézünk, igazán van okunk örülni, hiszen Timi pályafutása során először bekerült a WTA-ranglistán a legjobb kétszázba. Timi legutóbbi 231. helyéhez képest több mint 50 helyet javított és jelenleg a 176. helyet foglalja el. Ami külön érdekesség, hogy nála fiatalabb versenyző nincs előtte a listán.  

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr733064611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása