MOL csapat Tenisz Blog

Babos Csaba: A két edzőnek csapatban kell dolgozniuk

2014.03.06. 14:06 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timi_adidas.jpgBabos Tímea számára nem sikerült túl jól az Indian Wells-i tenisztorna, hiszen egyesben és párosban is az első fordulóban szenvedett vereséget. A magyar játékos számára azonban nincs megállás, következik az újabb torna, ezúttal majd Miamiban. Timivel kapcsolatban a legfrissebb hír, hogy új edző foglalkozik vele, a váltás okairól és a szakmai munka menetéről a játékos édesapja, Babos Csaba mesélt honlapunknak.

Babos Tímea párosban idén eddig remek eredményeket tudott felmutatni, világranglistás helyezése is folyamatosan javul párosban. Egyesben ilyen sikerek még nem érték idén a magyar játékost a WTA-porondon, ugyanakkor a FED Kupában bizonyította klasszisát, amikor legyőzte a Top-10-es Simona Halepet. Bár Babos számára az Indian Wells-i viadal nem sikerült jól, mégis párosban sikeres heteket tudhat maga mögött: a magyar játékos Brazíliában lépett pályára, és Rio de Janeiroban, valamint Florianapolisban is a negyeddöntőig menetelt Jarmila Gajdosovával az oldalán.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe volt a Timi stábjában az év eleje óta tevékenyen szerepet vállaló Thomas Drouet-nek. Mindenesetre a szakember kiváló „előélettel” érkezett, hiszen korábban a wimbledoni bajnok Marion Bartoli munkáját is segítette. De vajon miért kellett az új edző a stábba?

„A válasz nagyon egyszerű! Amióta Budapestre költöztünk, csapat dolgozik Timi mellett. Minden területnek megvoltak a szakemberei. Ezen nem szeretnénk változtatni a jövőben sem. Tavaly szeptemberben egyedül maradt Nikola. A fizikai részét nagyon magas szinten végezte Timivel, de a tenisz technikai es taktikai terén változásra volt szükség” – mondta érdeklődésünkre Babos Csaba, Timi édesapja.

A kiváló szakember elmondta, a Tour versenyeken nehéz jól edzeni a játékostársakkal és szinte lehetetlen szetteket játszani. Ugyanakkor azt is elismeri, Timi még messze nem kész játékos, sok dologban kell fejlődnie.

„Ehhez nyújt segítséget egy tapasztaltabb coach, aki mellesleg nagyon jó játékos. Így megoldódik a "szparing" kérdés is egyben. Thomas nagyszerű játékosokkal dolgozott, nagyon jó hatással van Timi teniszére és nagyon bízik Timi képességeiben úgyszintén Timi is az edzőben. Ez pedig hosszabb távon csak jó lehet” – mondta Csaba.

A jelenleg Dél-Afrikában tartózkodó szakember a tőle megszokott őszinteséggel beszélt arról is, hogy nem lehet szó nélkül elmenni az egyéni viszonylag eredménytelenebb időszaka mellett. Timi nagyon komoly anyagi áldozatot hozott a fejlődése érdekében. Úgy érezték a játéka szintjen nem tud emelni, márpedig Timi egyéniben is Top-játékos akar lenni. De az eredmények az utóbbi időben elmaradtak, így lépni kellett.

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, vajon mi a "munkamegosztás" a két szakember között? „Csapatban kell dolgozniuk, de Nikola a fizikai állapotért felel elsősorban, míg Thomas a tenisz részt viszi. Rövid ideje dolgoznak együtt, így markáns véleményem még nem lehet, de nagyon remélem működni fog a kapcsolat. Ha ez nem mutatkozik meg az eredményekben a jövőben, tovább kell lepni. A jelenlegi állapot Wimbledon végéig szól” – mondta Babos apuka.

A magyar játékos legközelebb Miamiban az 5 427 105 dollár összdíjazású Sony Open Tennis névre keresztelt viadalon indul.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr355845947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása