MOL csapat Tenisz Blog

Babos Tímea: Nagyon jól sikerült két hét volt

2013.08.16. 14:46 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timi_adidas.jpgBabos Tímea számára remekül sikerült az elmúlt két hét. Előbb Donyeckben a 75 000 dollár összdíjazású kemény pályás ITF versenyen menetelt egészen a döntőig, majd Kínában, - egész pontosan Szucsouban – a 125 000 dolláros WTA-tornán egyesben az elődöntő, párosban a holland Michaella Krajicek oldalán a tornagyőzelem volt a végállomás.

„Nagyon jól sikerült két hét volt, de nagyon fáradt vagyok, elsősorban a sok utazás miatt. Leginkább annak örülök, hogy sok meccset játszhattam, WTA tornát nyertem, és ennek köszönhetően sok WTA-pontot szereztem. Úgy érzem egyre jobban játszottam és élveztem is a játékot” – mondta Timi, aki azt is elárulta, jót tett neki a budapesti torna utáni pár napos pihenő.

Természetesen beszélt a donyecki torna döntőjéről is, melyen remekül játszott,, vezetett is, de a hosszú esőszünet ukrán ellenfelének tett jót, aki így fordítani tudott. „Szvitolina egyébként is egy nagyon jó teniszező, hiszen előző héten nyert WTA-versenyt. Nem voltam esélyes, de úgy érzem mégis jó formát mutattam. 4-4-nél lebrékeltem, lélektani előnyben voltam, amikor „leszakadt” az eső” – mondta Timi.

Elmondta, inkább ideges, mint szomorú volt az eset után, hiszen valóban remekül ment neki a játék. Ugyanakkor hisz a sorsszerűségben, úgy gondolja, ezúttal nem volt szerencséje, de biztos benne, hogy ezt majd valamikor visszakapja.

A Szucsouban rendezett tornát röviden értékelte: Szörnyű verseny volt! „Nagyon meleg volt végig, borzalmasak voltak az ételek, nem tudtunk normálisan enni. Húsevő létemre egy hétig rizst és brokkolit ettem, mivel nem tudtunk olyan ételt rendelni az ötcsillagos hotelben, amire ránéztem, és azt mondtam volna, hogy megeszem. A verseny végére, már alig maradt energiám, minden raktáramat kiürítettem, valószínűleg ezért is vagyok most fáradtabb a kelleténél” – mondta Timi.

Timi elmondta eddig szeretett Kínában versenyezni, de Szucsouban ez volt az első verseny, és bármilyen hihetetlen ez 2013-ban, de még normális víz sem volt. Ennek ellenére remekül sikerült a verseny, hiszen úgy nyerték meg a páros küzdelmeit, hogy szettet sem veszítettek Krajicekkel.

Timi hétfőn érkezett haza, a kedd a pihenésé volt, de szerdán már edzett és készül az év utolsó Grand Slam versenyére az augusztus 26-án kezdődő US Openre. Erre a versenyre Nikola Andjelics kíséri el az edzői teamből, míg az év hátralévő versenyein Barátosi Levente lesz az „utazó” edzője.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr965463475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása