MOL csapat Tenisz Blog

Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít

2013.05.19. 14:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

0000001Timi-Monterrey.jpgBabos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy Babos biztos főtáblás lesz Wimbledonban, az angol nyílt teniszbajnokságon.

Timi sorrendben az izraeli Keren Shlomót (6:1, 6:2), a török Pemra Özgent (6:2, 4:6, 6:1), a brit Samantha Murrayt (5:7, 6:3, 6:0), a szerb Teodora Mircsicset (6:3, 6:2), végül a fináléban a dél-afrikai Chanel Simmondst (6:7, 6:4, 6:1) múlta felül.

Timi saját honlapján úgy nyilatkozott, a célt elérte. Ezt erősítette meg Barátosi Levente, Timi edzője is, aki a legutóbbi versenyen is vele volt. „Az erre a két hétre kitűzött célt valóban elérte. Főleg ha ide vesszük, hogy menet közben részt vett egy salakos versenyen is, melyen a párost megnyerte. De leginkább annak örülhetünk, hogy az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít” – összegezte Barátosi az elmúlt két hét történését.

Timi Johannesburg előtt Marakesben egyesben a főtábláig jutott, míg párosban a luxemburgi Mandy Minellával az oldalán megnyerte a viadalt. Edzője elmondta, azért kellett részt vennie ezen a versenyen, mert hétről hétre meg kell védeni a pontokat, és ahhoz, hogy jelentősebb versenyen indulhasson, néhány kisebb formátumú versenyen is indulnia kel.

„Mélyből indultunk, hiszen közel fél évet győztes meccs nélkül tudtunk le. Timi most már kevesebbet izgul egy-egy meccs előtt, és sokkal több futás szerepel az edzésben” – mondta Levente arról, mik azok a dolgok amiknek Timi a szemmel látható javulást köszönheti.

A kiváló teniszező mellett a női válogatott munkáját is irányító szakember tisztában van vele, hogy a teniszezőknél vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek és hullámhegyek, és bízik benne, az elkövetkezendő időszakban ők a hullámhegy tetején lesznek.

Az elmúlt időszakban Timi édesapja és edzője Babos Csaba már nem utazik lányával, helyette Barátosi és a szerb Nikola Andjelics felel a szakmai munkáért. „Természetesen Csabával mindent megbeszélünk, de már nem szól bele annyira a szakmai munkába, mint korábban. Az, hogy Timi itt tart, leginkább neki köszönhető. Csaba nagyszerű munkát végzett, de most más jellegű feladatai vannak, hagyja, hogy más csinálja, ugyanakkor az egészet ő fogja össze”.

Timi legközelebb a Roland Garroson lép pályára. Edzője bízik benne, hogy idén sikerül pár meccset nyernie, ez jelentős pozitívum lenne, és komoly lökést adna Wimbledon előtt. Párosban pedig szeretnének egész évben Minellával szerepelni, hiszen már eddig is jól összeszokott párost alkottak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr215306695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása