MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timinél csak ketten nyertek több WTA tornát idén

2013.05.02. 11:21 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timi_adidas.jpgBabos Tímea és Mandy Minella parádésan játszott a 235 000 dolláros marakesi verseny döntőjében, és mindössze 54 perc alatt aratott sima győzelmet a Petra Martic és Kristina Mladenovic kettős ellen. Timi mostani sikerével mát ötszörös WTA tornagyőztesnek mondhatja magát.

Ebből az ötből hármat idén nyert, és mivel még mindig csak áprilist írunk, bármi is lesz az év hátralévő részében, elmondható, Timi eddig fantasztikusan teljesít 2013-ban. Erre a legjobb példa, hogy az idei tornagyőztesek rangsorában, Timi holtversenyben Serena Williamsszel a 3. helyen áll Sara Errani és Roberta Vinci mögött.

Ha azonban csak a párost néznénk, úgy a két olasz klasszis és a magyar tini a listavezető! Timi két párostársa is az élmezőnyben van, hiszen a luxemburgi Mandy Minella és a japán Date-Krumm Kimiko egyaránt az ötödik helyen áll 2-2 tornagyőzelemmel.

Pedig nem indult jól az év Timi számára, hiszen a kínai (Sencsen-i) versenyen egyesben és párosban is az első forduló jelentette a végállomást. A hobarti tornán egyesben ismét hamar elbúcsúzott, de párosban – ezúttal Minellával – egészen a döntőig menetelt, ott azonban kikaptak a Muguruza, Torro-Flor kettőstől.

Az év első GS-tornája az Australian Open sajnos hamar véget ért, miként a thaiföldi 235 000 dolláros verseny is csak a második fordulóig tartott. Dohában az olasz Errani jelentette a végállomást, majd jött a bogotai verseny. Ezen egyesben a második fordulóig jutott, és a sorsolás szeszélye folytán, éppen luxemburgi párostársa búcsúztatta.

Timi profi mentalitására jellemző, nem sokat rágódott a történteken, hiszen Minellával párosban egészen a döntőig meneteltek, ahol a Birnerova, Panova cseh, orosz kettőst verve megszerezték idei első WTA-tornagyőzelmüket.

A következő brazíliai versenyen már Kimiko volt a párostárs, de Timi hozzá is hamar alkalmazkodott, hiszen egészen az elődöntőig meneteltek, miközben a magyar klasszis azért egyesben is túljutott három fordulón.

Miamiban sajnos már a második fordulóban összekerültek a világranglista vezető olasz párossal, majd jött a Monterrey-i verseny, amely tavaly Timi életének első felnőtt WTA-győzelmét hozta.

Ezúttal nem sikerült egyesben az ismétlés, hiszen a roppant kellemetlen stílusú román Niculescu „csak” a negyeddöntőig engedte a 20 éves magyar lányt, de Timi a párosban vigasztalódott. Date-Krumm Kimiko oldalán mindössze egyetlen szettet veszítve nyerték meg a tornát.

A legutóbbi marrákesi versenyen már ismét Minella volt a partner, és a két fiatal meg sem állt a tornagyőzelemig. Ez azért is dicséretes teljesítmény, mert az első három meccsükön egyaránt elveszítették az első szettet, így háromszor is hátrányból kellett fordítaniuk.

A döntő aztán már sima lett, hiszen mindössze négy gémet veszítettek a horvát, francia kettős ellen,ami egyben Timi idei harmadik tornagyőzelmét jelentette. És mint korábban is jeleztük, még csak április van. . .

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr665260987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása