MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi ismét önbizalmat meríthet Bogotában

2013.02.20. 15:40 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Timi(1).jpgBabos Tímea remek napot zárt Bogotában a 235 000 dollár összdíjazású Copa Claro Colsanitas elnevezésű WTA-versenyen. Egyesben a selejtezőből érkező, a világranglistán 297. Beatriz Garcia Vidagany a harmadik szettben két meccslabdához is jutott, de szerencsére végül a 8. helyen kiemelt Babos Tímea jutott a 2. fordulóba, míg párosban a luxemburgi Mandy Minella oldalán magabiztosan jutottak tovább a második fordulóba.

Az már a magyar klasszis pechje, hogy egyesben épp a luxemburgi lányt sodorta elé a sorsolás, így egy kis időre félre kell tenniük a barátságot, és egy meccs erejéig egymás ellen kell küzdeniük.

Timinek minden esetre kiváló előjel, ha jól szerepel a bogotai versenyen, hiszen tavaly is ez a viadal volt az, amely megadta neki a kellő lendületet, ahhoz, hogy berobbanjon nem csak az első 100-ba, hanem az első 70-be.

Egy évvel korábban is a FED Kupáról érkezett Bogotába, és ahogy idén, úgy 2012-ben is sikerült neki maradandót alkotni a nemzeti együttesben is, elég csak a svéd Johanna Larsson legyőzésére gondolni.

Bogotában aztán magabiztosan menetelt az elődöntőig, többek között a kolumbiai Lizarazot, a svájci Oprandit, a kazah Svedovát legyőzve jutott a legjobb négyig, ott azonban már nem bírt az orosz Padovával.

Nem is ez az eredmény volt az igazán nagy dobása – bár ezért is minden dicséretet megérdemelt -, hanem a következő, monterrey-i 220 000 dollár összdíjazású verseny, melyen megszerezte élete első felnőtt WTA tornagyőzelmét.

Ha az előjeleket nézzük, egy sikeres bogotai szereplés esetén, a magyar klasszis a jövő héten esedékes 235 000 dollár összdíjazású WTA Brasil Tennis Cup-on akár ismét „nagyot dobhat”.

Ugyanakkor beigazolódni látszik Barátosi Leventének – Timi edzőjének és a válogatott szövetségi kapitányának - korábbi jóslata, miszerint az elmúlt időszak gyengébbre sikerült eredményei leginkább Timi önbizalmára vezethetők vissza.

A nagyszerű szakember akkor úgy fogalmazott, miután tisztában van Timi tudásával, nem kell sok a változáshoz, elég lesz ha „beleszalad” egy-két győzelembe és a rossz tendencia megváltozik. Barátosi akkor azt mondta, ez akár már a kolumbiai versenyen bekövetkezhet és akkor azok a labdák melyek most esetleg a háló rossz felére pattannak, a túloldalra fognak esni.

Eben egyetértett Timi édesapja és edzője Babos Csaba is, aki szerint, ha az év első versenyein összejött volna 1-2 győzelem, Timi sokkal nyugodtabban játszana. Mindketten tisztában vannak vele, egy jó napot kifogó és önbizalommal teli Babos Tímea bárkit képes legyőzni. Még 2-3 meccs nyerése Bogotában, valószínűleg kellő önbizalmat adhat Timinek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr325094059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása