MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi idei legnagyobb „ellenfele” az időjárás

2012.08.09. 07:15 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

babos3.jpgBabos Tímea egyesben a második fordulóig jutott a londoni olimpián, majd búcsúja után azonnal a tengerentúlra repült, ahol több számos tornán is részt vesz, és csak az év utolsó Grand Slam versenye, a US Open után lesz újra itthon.

Timi jelenleg Montrealban a Rogers Cupon szerepel, ahol a selejtező első fordulóját sikerrel vette, a második körben azonban nem tudta befejezni a Lauren Davis elleni találkozóját, amely az amerikai játékos 6:3, 4:6, 2:1-es vezetésénél félbeszakadt. A nap folyamán nem először!

A két fiatal teniszező összecsapása – két részletben – 1 óra 52 percen át tartott a 2.168 millió dolláros verseny második napján. Először Davis 1.0-ás vezetésénél vonultak le a pályáról, amikor Timi adogatásánál 40-30 volt az állás. Több órán át volt rossz idő, majd a folytatásban Davis kétszer brékelt, így került szettelőnybe.

A második játszmában a 19 éves magyar teniszező rákapcsolt, elhúzott 5:2-re. Úgy tűnt, közel az egyenlítés, hiszen David adogatásánál már szett-labdája volt. Az amerikai azonban fordított, majd újra elvette riválisa adogatását. Timi azonban nem hagyta magát, simán vissza brékelt, jöhetett a döntő felvonás.

A harmadik játszmában aztán Davis kétszer is könnyedén nyerte meg ellenfele szervagémjét, mindössze egy labdamenetet veszített. Timi is brékelt, harmadik esélyét használta ki, majd 1:2-nél 40-0-ra elhúzott. Timi honlapjának beszámolója szerint ekkor „szakadt le” ismét az ég, végül törölni is kellett a vasárnapi folytatást, ám később kivívta továbbjutását a magyar játékos egy végtelenül izgalmas döntő szett során. Ezek után az első kőrben a német Barthel következett, akivel már nem bírt Timi (a mérkőzés beszámolóját a molcsapat.hu-n lehet elolvasni)

Timinek nincs „szerencséje” idén az időjárással, hiszen alig volt olyan tornája, amelyen ne kellett volna meccset félbeszakítania az időjárás vagy a sötétedés miatt.

„Nagyon kellemetlen, amikor félbeszakad egy meccs és utána folyamatosan készenlétben kell állni. Ugyan félóránként jeleznek, hogy mikor folytatódik a meccs, de ez az időpont az időjárás változása miatt mindig változhat” – mondta Timi édesapja és edzője Babos Csaba.

Timi kedvenc versenyén Wimbledonban is meg kellett küzdenie az időjárással, illetve a sötéttel, amikor a korábbi világranglista harmadik Nadja Petrova elleni meccse a sötét miatt szakadt félbe.

Ennél is rosszabbul járt június elején Birminghamben, amikor az Aegon Classic tornán még a torna szervezői se tudták megmondani, hogy a folyamatos esőzések miatt egyáltalán mikor kezdődik a torna. Miután elkezdődött – az esőszünetek miatt jókora csúszással – Timi első meccse a sötétedés miatt szakadt félbe.

Az eset érdekessége, hogy Timinek másnap délelőtt a Riske elleni meccsét kellett befejeznie, majd délután az amerikai Irina Falconi ellen kellett pályára lépnie. Azon pedig már tényleg csak nevetni lehet, hogy ez utóbbi meccs, eső miatt szakadt félbe.

„Esőszüneteknél lehúzzák a ponyvát, majd várni kell, és mielőtt folytatódna az összecsapás, 5 perc bemelegítésre van lehetősége a játékosoknak. Előfordulhat azonban, hogy az időjárás miatt 20-25 percenként elkezdünk bemelegíteni, így akár 5-6 melegítést is elvégzünk, mire ismét pályára léphetünk” – mondta Babos apuka.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr664702606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása