MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi Davenportal és Agassival készült az olimpiára

2012.07.28. 15:55 | MOL Csapat | 1 komment

babos_timi_örül.jpgBabos Tímea élete első felnőtt olimpiájára készül. Ezúttal külön ki kell emelni, hogy felnőtt, hiszen Timi 2010-ben már szerepelt a szingapúri ifjúsági olimpián, ahol egyesben 4., míg párosban 3. helyen végzett.

A világranglistán jelenleg legmagasabban jegyzett magyar teniszező az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban egy meghívásos versenyen játszott, több korábbi és jelenlegi világklasszisok társaságában. Kedden érkezett haza és szerdán már el is repült Londonba, hiszen szombaton már el is kezdődnek a teniszversenyek küzdelmei.

„Nagyon jó hangulatú verseny volt, ahol folyamatosan jó játékosokkal játszhattam. Egészen más volt WTA versenyekhez képest, de jó volt elszakadni a stresszes életformától. Szerencsére a hazaúttal se volt semmi gond, szinte végig feküdni tudtam a repülőn, úgy hogy már nagyon várom az újabb utazást Londonba” – mondta Timi.

Az amerikai versenyen olyan világsztárok társaságában léphetett pályára, mint Martina Hingis, Lindsay Davenport, Andre Agassi, vagy éppen John Mcenroe. Timi elmondta, hatalmas élmény volt mindennap több ezer ember előtt pályára lépni, erre a WTA versenyeken nem csak neki, de sokszor a legnagyobb klasszisoknak se volt lehetősége.

„A versenyek hangulata fantasztikus volt, talán csak a sok utazás volt furcsa, hiszen mindennap máshol játszottunk. Apa is kint volt velem, így sokat tudtunk edzeni is, tehát felkészülten várhatom az olimpiát” – mondta a 19 esztendős klasszis.

Véleménye szerint nagy előnye volt a versenynek, hogy fix meccsek voltak lekötve, így mindennap élesben bizonyíthatott. Ugyanakkor, ha egy egyszerű versenyen vesz részt, és véletlenül már az első fordulóban kiesik, akkor csak szimpla edzésekkel készült volna az év egyik legfontosabb versenyére.

„Ott éppen éjszaka volt, amikor kiderült, hogy indulhatok az olimpián. Reggel amikor felkeltem, tele volt a telefonom gratuláló üzenetekkel. Azonnal felhívtam anyát, apát és a testvéremet, de igazából csak pár óra múlva fogtam fel, hogy ott lehetek Londonban a világ legnagyobb sporteseményén” – elevenítette fel a pillanatot, miként tudta meg az örömteli hírt.

Az olimpián nincs irányított sorsolás, csupán annyira, hogy az egy nemzetből indulók külön ágra kerülnek, ami azt jelenti, Szávay Ágnessel csak a döntőben találkozhat. Timi már nagyon várja az olimpiai hangulatot, és azt, hogy olyan sportolókkal találkozhasson, akikről eddig csak az interneten vagy a televízióban követte milyen az életben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr294683388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása