MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timinek idén nem sikerült a tavalyi bravúr

2012.06.17. 09:12 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

baboskép.jpgA világranglista 68. helyén álló Babos Tímea a második fordulóban búcsúzott a birminghami 220 000 dolláros AEGON Classic füves pályás versenyen. A magyar klasszist az amerikai Irina Falconi búcsúztatta alig egy óra alatt.

Mielőtt azonban bárki pálcát törne Timi felett, el kell mondani, hogy aznap ez már a második meccse volt és az első se hétköznapi körülmények közt ért véget.

Az első fordulóban a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar teniszező a világranglistán tőle közel 100 helynyire lévő amerikai Riske ellen lépett pályára. A selejtezőből érkezett ellenfél az első szettben ugyan jól tartotta magát, de végül győzött a rutin, és Timi behúzta a játszmát.

A második szett Riskéé volt, míg a harmadik szettben 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező, amikor a mérkőzés játékvezetője sötétedés miatt beszüntette a találkozót. A másnapi folytatásban ugyan Timi irányított, de ellenfele nem adta könnyen magát, kiharcolta a rövidítést. Ekkor azonban előjött a nagyobb rutin, a világranglistán található különbség, és Babos magabiztosan múlta felül ellenfelét.

A találkozó után Timi elmondta, nem volt könnyű hozzászokni a füves pályához. Hiába volt nagyszerű formában a keménypályás edzéseken, valószínűleg az átállás nehézsége miatt kezdett gyengébben a mérkőzésen. Timi elmondta, eddigi pályafutása során még soha nem szakadt félbe meccse sötétedés miatt, eddig csak esőszünet miatt kellet megszakítania mérkőzést.

Sokat azonban nem pihenhetett, hiszen szerda délután már a második fordulóban kellett pályára lépnie, a világranglista 86. helyén álló Falconi ellen. Sajnos Timin meglátszott, hogy nem tudott rápihenni a meccsre, hiszen ellenfele rövid idő alatt 5:0-ra ellépett.

Ekkor esőszünet következett, de sajnos ez sem hozott jelentős változást a meccsben, a rövid kényszerszünet után Falcini villámgyorsan nyert három gémet, már 6:0, 2:0-ra vezetett. Később Timi ugyan magára talált, de csak szépíteni tudott, a fordítani már nem.

Így Babos Tímea már csak párosban van versenyben, újra a tajvani Hszie Su-vej oldalán szerepel. A magyar játékos egyébként a Falconi elleni találkozó végén elesett, beütötte a térdét, amelyben kisebb zúzódás keletkezett. De egyelőre nincs hír arról, hogy ez befolyásolná csütörtöki szereplését.

Az egy napa alatt lejátszott több meccs egyébként nem szokatlan Timi számára, hiszen tavaly nyáron a kazahsztáni és stuttgarti tornagyőzelme után La Corunában az egyes verseny első fordulóját a rossz idő miatt elhalasztották így Timinek az időjárás viszontagságai miatt a következő napon három(!) meccset kellett játszania. Előbb az első fordulóból elhalasztott találkozóján 6:0, 6:4-re verte a hazai pályán szereplő Fuentes Perezt, majd nem sokkal később egy újabb spanyol, Torre Sanchez hódolt be 6:1, 6:4-rer a magyar klasszisnak.

Sokáig azonban nem volt lehetőség ünnepelni, hiszen még párosban is pályára kellett lépnie. A francia Larierre-el az oldalán 7:5, 6:7, 10:8-ra verték az útjukba kerülő japán amerikai párost.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr24593277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása