MOL csapat Tenisz Blog

Babos Tímea: A legjobb önbizalom növelő a győzelem!

2012.03.22. 15:26 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea a jelenleg legelőkelőbb helyen álló magyar teniszező. A még mindig csak 18 esztendős sportoló tavaly január óta pontosan kétszáz helyet javított világranglista helyezésén, így jelenleg a 69. helyen áll.

A soproni születésű teniszező legnagyobb sikerét február végén érte el, amikor megnyerte élete első 220 000 dollár összdíjazású WTA-tornáját egyesben. A monterreyi diadalt megelőzően - mely pályafutása negyedik (!) profi versenye volt - a bogotai viadalon már elődöntőbe jutott.

„Érdekes volt a monterrey-i eset, hiszen Serena Williams az utolsó pillanatban mondta vissza a versenyt. Ő sérülést mondott, de szerintem csak nem volt kedve hozzá, és így engem, mint első számú várakozót kértek fel” – elevenítette fel élete eddigi legnagyobb sikerének előzményeit.

(A szabályok értelmében egy versenyzőnek egy évben négy WTA-tornát szabad lemondania, ebből kétszer orvosi papír is szükséges a lemondáshoz.

„Bogotában 3000 méter magasan játszottam, ehhez képest a monterrey-i torna – amelyet 1000 méter magasan rendeztek - olyan volt, mint ha a föld alatt játszanék. Amikor év elején a hazai fedett pályák után Kínában szabadtéren játszottam, az első edzéseken nagyon nem ment, most viszont, eleve jó formában és lendületből érkeztem” – mondta Timi. 

Kínában édesapja meg is ijedt egy kicsit, de akkor Timi nyugtatta meg, nem kell aggódni, azért mert nem megy edzésen, majd a tornákon fog. Hogy mennyire igaza lett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az azóta eltelt időben több mint negyven meccset nyert, miközben csak hat alkalommal kellett vesztesen elhagynia a pályát. 

„Az idei év össze nem hasonlítható a tavalyival. Akkor nem voltam jó formában, sérülés hátráltatott, nehéz sorsolásom is volt, és a japán földrengés miatt sem tudtam a tervezett tornákon indulni” – emlékezett 2011 elejére Timi.

Idén ezzel szemben az összes tornán sikerrel vette az első fordulót, amivel jelentősen nőtt az önbizalma is. Mint mondta, számára a legjobb önbizalom építő a győzelem. Amíg tavaly saját bevallása szerint is izgult egy nálánál sokkal előrébb rangsorolt versenyző ellen, idén már sokkal felszabadultabban megy neki az ilyen mérkőzéseknek.

 „Talán fejben fejlődtem a legtöbbet. Amikor a mexikói elődöntőben megtudtam, ki lesz az ellenfelem, biztos voltam benne, kikapok. Aztán, ahogy belelendültem, láttam, van esélyem Errani ellen, és éreztem, meg is tudom verni őt. A meccs közben láttam, hogy ott van páros partnere Vinci, aki tavaly Budapesten legyőzött és ő is csak nézett, hogy mennyire jól játszom. Úgy érzem az volt a legjobb meccsem az elmúlt hét hétben” – értékelt Timi.

A jelenlegi legjobb magyar játékos április második hetében Dániában lép pályára, majd egy hét pihenő, és egy marokkói torna, majd a Budapest Grand Prix következik. Timi Arn Grétával indul párosban a budapesti versenyen és a Roland Garroson, majd Wimbledonban is együtt játszanak.

Az elmúlt hetek fantasztikus szereplésének köszönhetően a további program – szerencsére – átalakult, hiszen eddig tíz- és huszonötezres tornákban gondolkoztak, most viszont Timi több nagy versenyen is kiemelt lehet, és alanyi jogon főtáblás a Grand Slam-viadalokon is. Ha pedig tartja jelenlegi pozícióját, alanyi jogon indulhat a londoni olimpián is.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr124332942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása