MOL csapat Tenisz Blog

Tímea torna győztest vert és rózsakertben járt

2010.11.25. 18:36 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea egyre jobb formában szerepel ausztráliai felkészülése során. Legutóbb olyan ellenfelet vert, aki egy hete legyőzte őt és tornát is nyert. Kikapcsolódásként botanikus parkban járt, ahol lenyűgözték az eddig sosem látott rózsafajták. Az időjárás remek, jól érzi magát, de a hazautazás kapcsán már a karácsony is szóba került.

Tímea öt hete Ausztráliában készül első felnőtt szezonjára. A 17 esztendős magyar teniszező édesapja – aki egyben edzője is - irányítása mellett készül.

Hiába ez az ötödik hét, nagyon gyorsan telik az idő, mozgalmasak a napjaik, minden héten új helyszínen készülnek. A tavalyi évben három Grand Slam tornát is nyerő teniszező az elmúlt időszakban rengeteget edzett és sok meccset is játszott. Az eredmények ezúttal másodlagosak, a fő hangsúly a felkészülésen van.

„Szerencsére mindig jutott idő egy kicsit szétnézni is az adott helyeken. Kalgoorlieben aranybánya, Esperanceben a fehérhomokos tengerpart, delfinek, fókák, kenguruk, Wellengtonban pedig egy gyönyörű botanikus parkban voltunk. A helyről mindent elmond, hogy ezen a tájon most van tavasz és most virágoznak a növények” – elevenítette fel eddigi élményeit Timi. 

A hatalmas parkban mintegy öt órás túrát tettek, és alaposan megismerték a térség honos növényzetét. Hatalmas eukaliptuszok és más fák, 2-2.5 méteres átmérőben virágzó rododendronok es egy csodaszép rózsakert is útjukba esett.

Ebben a rózsakertben több száz fajta rózsa virágzott, a színek teljes skáláján. Soha nem láttam még ennyi rózsát egy helyen, ilyen pazar elrendezésben” – mondta Timi, akit a rózsák nevei (Strawberryice, Choclate, Yellowqueen) is elkápráztattak.

A kiadós túra után vasárnap repültek vissza Ausztráliába, Traralgon városába. A wellingtoni erős szél és 12-13 fokos hideg után, 35-37 fok várta őket. (Wellington egyébként a világ 2. legszelesebb városa, többnyire 50 km/órás erősséggel fúj, de előfordul, hogy napokig 80-90 km/órával „hűsít”.)

„Traralgonban fogyott is a napkrém rendesen, de sok idő nem volt a pihenésre, hiszen másnap újabb verseny kezdődött. Ez jól indult, Timi két szettben megverte az előző torna nyertesét a japán Semát, és párosban is már a legjobb négy között van. Örömünket csak az rontja, hogy most éppen esik az eső és nagyon magas a páratartalom” – mondta Timi édesapja.

Babos Csaba kiemelte, hogy Timi sem az edzéseken, sem a meccseken nem szorul különösebb motiválásra, jó játékos szeretne lenni, és tudja, hogy ehhez nagyon sokat kell tennie.

Néha már szóba kerül a hazautazás is, de csak annak kapcsán, milyen gyorsan repül az idő. A családdal napi kapcsolatban vannak, hiszen már megérkezésükkor vettek ausztrál telefonkártyát, és néha a skype-on keresztül is tudnak beszélgetni. Nehézséget csak az időeltolódás okoz, hiszen Új Zélandon 12, Ausztráliában 10 óra a különbség. 

„A hazautazás kapcsán már a karácsony is szóba került, a bevásárlóközpontokban nézegetjük a leendő ajándékokat. Nem könnyű a választás, mert Ausztrália egy drága ország. Ez persze nem meglepő, mert az emberek jól keresnek, így megtudják fizetni a számunkra magasnak tűnő árakat is”.

Már csak egy verseny van hátra és vége a túrának, de bíznak benne, hogy a következő érkezésükig (Australian Open) nem kell sokat várni. Traralgonban egyébként már ismerősként fogadták Timit, hisz januárban már nyert itt egy kiemelt junior tornát az Australian Open előtt.

A város mindkettejüknek tetszik, hiszen Melbourne közelében van, 55-57 ezer lakossal, hatalmas területen. Az egész város szinte csak szép családi házakból áll, magas épület nincs is a városban. Azonban ezt se élvezhetik sokáig, hiszen jövő héten már Bendigoban folytatódik a felkészülés. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr932473170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása