MOL csapat Tenisz Blog

Timi győzelemmel kezdett Ausztráliában

2010.11.06. 09:24 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

A magyar teniszező hathetes ausztráliai edzőtáborozása alatt öt tornán is részt vesz. Naponta nyolc órát edz, olykor erős szélben, de ilyen megterhelés mellett is győzelemmel kezdte szereplését. Hiányzik a macskája, de új kedvence van, az ausztrál mangó.
Babos Timi és édesapja október 26-án érkeztek meg Ausztráliába, ahol másfél hónapot töltenek. A tavalyi év legsikeresebb magyar teniszezője itt készül fel élete első felnőtt szezonjára.

A felkészülés során Timi öt versenyen indul, az elsőn már be is mutatkozott, első meccsét meg is nyerte ausztrál partnerével. A tornák mellett rengeteget edzenek, napi 4-5 órát a pályán töltenek. Ehhez jön hozzá a lábmunka és a koordináció gyakorlása, így a lazítással együtt, több mint 8 órát foglalkoznak a tenisszel.

Így nem meglepő, hogy nem sok erejük marad nagyon másra. A hétvégén csak napi egy edzése volt, így délután maradt egy kis idejük kikapcsolódásra. A Babos család így megnézte a Kalgoorliben működő aranybányát, majd meglátogatta a mellette működő múzeumot is.

„Nagyon érdekes volt ennyire közelről aranyrudat látni, és szembesülni azzal, milyen nehéz munka az arany kitermelése” – mondta Timi, aki kikapcsolódásként az estét a tenisznél egy kicsivel könnyebb sporttal, biliárdozással töltötte. 

„Az otthoniakkal az interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot, de hiányoznak a rokonok, barátok és a cicám is. Ezt leszámítva azonban remekül érezzük magunkat” – mondta az idén a juniorok között 3 Grand Slam versenyt is nyerő klasszis.

„Az első napokban nagyon meleg, 32-33 fok volt, de jött egy lehűlés és csak 20-25 fok között volt nappal a hőmérséklet. Éjszaka nagyon lehűlt hajnalban csak 5, 7 fok volt. Éjszakára a szobában be kellett kapcsolni a fűtést, ami itt szokatlan. Nincs is más csak elektromos hősugárzó. Szerencsére hétfőre már újra meleg, 32 fok volt” – adott helyzetjelentést az időjárásról Babos Csaba, Timi édesapja és edzője.

A versenyhez közeledve egyre több volt mar a pontjáték, a meccshelyzetek gyakorlása. A gyakorlást nehezíti, hogy erős szél fúj, amihez nem könnyű alkalmazkodni. Ugyanakkor az ételekkel nincs gondjuk, hiszen mindketten kedvelik a távol-keleti konyhát, és többnyire ezekből válogatnak.

„Sok zöldséget és gyümölcsöt eszünk, szerencsére ezekben itt nincs hiány. Eper, kiwi, banán, mangó mindig van az étkezésünkben és megállapítottuk, hogy az ausztrál mangónak nincs párja a világon. Ez mindent visz” – mondta kedvencéről Timi.

Számos versenyző készül a szezonra Ausztráliában, így jó a hangulat, sok az ismerős. Azonban azt elismerik, sok a jó játékos a környezetükben, az igazi világklasszisok még pihennek, és csak később kezdik a felkészülést a jövő évi első nagy versenyre, az Australian Openre.  Timi számára nagy meglepetés volt, hogy egyik legnagyobb kedvence Jelena Gyementyjeva bejelentette visszavonulását. „Korai volt még 29 évesen ereje teljében visszavonulni, de aki ezt csinálja évek óta, az megérti őt. Tíz éven át az idei Wimbledon volt az egyetlen Grand Slam amiről hiányzott. Sokaknak hiányozni fog, én is nagyon kedveltem őt”.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr572427228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása