MOL csapat Tenisz Blog

Babos Tímea korábbi páros partnereit sem kíméli

2013.09.22. 14:23 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timi_adidas.jpgBabos Tímea remek napokat tudhat maga mögött, hiszen a kazah Jaroszlava Svedova oldalán megnyerte a taskenti 235 000 dollár összdíjazású kemény pályás versenyt, míg a kantoni 500 000 dolláros tornán – már a fehérorosz Olga Govorcova oldalán – negyeddöntőt játszott.

A legfrissebb világranglista-helyezések alapján egyesben és párosban is a legjobb magyarnak számító Babosnak ez volt a hetedik WTA tornagyőzelme. Érdekesség, hogy a hétből a legelső volt egyes, a többit párosban aratta. Timi profizmusát jól mutatja, hogy a hat páros győzelem öt különböző partnerhez köthető.

A Monterrey-i egyes győzelem után, először tavaly augusztusban a tajvani Hszie Szu-Vej mellett fogadhatta WTA versenyen az ellenfelek gratulációját a hallatlanul izgalmas - a döntő szettet 10-8-ra nyerő - finálé után.

A következő tornagyőzelemre idén februárig kellett várni, Bogotában a luxemburgi Mandy Minella társaként diadalmaskodott a 235 000 dolláros tornán. Mindezt salakon, és olyan játékkal, hogy a torna során egyetlen szettet sem veszítettek.

Másfél hónappal később Monterreyben ugyan nem sikerült egyéniben a címvédés – pedig a szerb Ana Ivanovicsot is legyőzte -, de a japán Date Krumm Kimikóval megnyerték a párosok küzdelmeit. A döntőben a Birnerova, Tanasugarn (cseh, thaiföldi) kettős verték roppant magabiztos játékkal 6:1, 6:4 arányban.

Három héttel később ismét Minella állt Timi mellett, így vele nyerte meg a 235 000 dolláros Marrakes-i tornát. Természetesen az egyest sem hanyagolta el Babos, hiszen menet közben májusban a johannesburgi ITF tornát megnyerte, míg augusztus elején Ukrajnában a döntőig menetelt.

Augusztusban azért jött az újabb tornagyőzelem is, hiszen a Szucsouban megrendezett viadalon a holland Michaella Krajicekkel nyert. Itt is sikerült a bravúr, hogy szett veszteség nélkül hozták le a tornát. Timi ugyanitt egyesben is remekelt, hiszen a kettős terhelés ellenére egészen az elődöntőig jutott.

Ezt követte a taskenti győzelem, amely a hetedik a sorban. Amellett, hogy Timi egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújt, külön szót érdemel profi hozzáállása. A taskenti torna döntőjében ugyanis a háló másik oldalán korábbi páros társa Minella állt, és az eredmény is mutatja, Timi jobban felkészült belőle, mint fordítva.

Ugyanakkor amíg Svedovával megnyerte a taskenti viadalt, rá három napra Kantonban már ellenfélként találkoztak, és itt is Timi került ki győztesen az összecsapásukból. Minden bizonnyal ezeknek a sikereknek is köszönheti, hogy a 2013-as tornagyőztesek listáján a kilenc győzelemmel élen álló amerikai világklasszis Serena Williams mögött öt tornagyőzelemmel a második helyen található Roberta Vinci és Kristina Mladenovic társaságában!

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr155528451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása