MOL csapat Tenisz Blog

Edzője szerint Babos Timi rengeteget fejlődött fejben

2012.04.06. 07:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea idén remekel, hiszen Monterreyben megnyerte élete első felnőtt WTA tornáját, a világranglistán „fénysebességgel” száguld felfelé, ennek köszönhetően jelenleg a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar teniszező. Timivel két edző dolgozik, édesapja mellett Barátosi Levente, aki nem mellékesen a női válogatott szövetségi kapitánya is.

 „Az utóbbi időben, fejben rengeteget fejlődött Timi, a sorozatos győztes meccsek pedig kellő önbizalmat adtak neki. Korábban hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték a játékát, mostanra azonban azok kiegyenlítődni látszanak. Folyamatos koncentrációban játssza végig az edzéseket, meccseket” – mondta Barátosi arról, minek köszönheti Timi leginkább az elmúlt hónapok remeklését.

A szakember szerint ebben szerepet játszik, hogy Timi évről évre rutinosabb – igaz, még mindig csak 19 éves -, de nagy része van a pszichológusnak is az elért sikerekben. Barátosi úgy véli, Timi mostanra átlépett egy szintet, és a következő időszak legfontosabb feladata, hogy tartani tudja ezt a szintet.

„Monterreyben láttuk kijönni Serena Williamset a szállodából. Akkor még nem is gondoltuk milyen nagy jelentősége lesz ennek a későbbiekben. Ha lett volna kedve játszani, mi azon a héten az Acapulco-i versenyre készültünk volna” – mondta arra utalva, mekkora szerepe van a szerencsének a sportban.

Ha ugyanis Williams nem mondja le a tornát, akkor Timi nem indulhatott volna első számú várakozóként a versenyen. Így azonban esélyt kapott és pályafutása negyedik felnőtt WTA versenyét győzelemmel tette emlékezetessé. 

„A tornán az első kör volt a „legnehezebb”, de miután azt megnyerte, a folytatásban felszabadultan játszhatott. Mostantól azonban megváltozik a helyzet, hiszen az eredményei miatt rá is jobban figyelnek. Az elkövetkezendő hetek, hónapok feladata, hogy megtartsuk a jelenlegi a ranglista helyet” – mondta Barátosi az elkövetkezendő hetekről.

Timi legközelebb Koppenhágában indul, ahol a nevezési lista alapján korábbi világelsők (Wozniacki, Jankovics) is szerepelnek. Edzője szerint Timi alig várja, hogy hasonló kaliberű ellenfelekkel játsszon, de külön soha nem készülnek egy-egy ellenfélből. 

Edzője úgy véli, Timit nem zavarja, hogy édesapja mellett más is segíti a munkáját. „Ez így tökéletesen működik, hogy felváltva megyünk vele a tornákra. Jó hogy cserélgetjük egymást, hiszen így Timit is mindig új impulzusok érik, és nem mindig ugyanattól hallja akár a hibákat, vagy a dicséreteket”.

Arról, hogy miért éppen vele sikerült megnyernie az első komolyabb felnőtt versenyét, Barátosi csak annyit mondott: „Ez teljesen véletlen volt, jó időben voltam jó helyen”.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr124364693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása