MOL csapat Tenisz Blog

Babos Csaba itthonról szurkol lányának

2011.08.24. 12:59 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea egy hete már az Egyesült Államokban készül az augusztus végén kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open selejtezőjére. Timi ezt a hetet még Washingtonban töltötte, ahol azon az akadémián készült, ahol tavasszal már eltöltött egy kis időt.

„Itt ismerjük a vezetőedzőt, és korábban is nagyon kedvesek voltak velünk, Timit a születésnapján felköszöntötték. Már akkor mondták, ha Washingtonban járunk, hozzájuk mindig mehetünk. Persze fontos érv volt, hogy nagyobbik lányom Zsuzsi is itt lakik, így még családiasabb a felkészülés” – mondta a helyszínválasztásról Babos Csaba, Timi édesapja és edzője.

Timivel másik edzője, Barátosi Levente utazott ki a tengerentúlra, ahol először a hatórás időeltolódással és a magas páratartalommal kellett megküzdeniük. Természetesen a szakemberek egyeztettek a kinti programról, melynek legfontosabb része a formába hozás.

„Még itthon mindent megbeszéltünk Levivel, és most is tartjuk a kapcsolatot, két naponta telefonon, vagy Skype-on beszélünk. Timi pedig a kondira pontos feladatokat kapott, és tudja, hogy mikor, mennyit és milyen súlyokkal kell megcsinálnia” – mondta Csaba a felkészülés szakaszáról.

Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy a tenisz sokrétű, kiszámíthatatlan sportág és nem lehet felkészülni minden apróságra. Így hiába gyakoroltak egy hétig az amerikai fővárosban, teljes szélcsendben, New Yorkban szeles idő fogadta őket, így ott egészen mást kell játszani. Ahogy Csaba fogalmazott, a legtöbbször az ellenfél adja meg, mit kell játszani.

„Minden edzésen mást kell szem előtt tartanunk. Ha például a szervát gyakoroljuk, akkor fontos a sebessége, pontossága, vagy például az, hogy a második is hatékony legyen, ne lehessen rákészülni” – mondta Csaba az edzések változatosságáról és fontosságáról.

Amerikába ő is ott lehetett volna, de úgy érezte bármennyire is szereti Timit, nagyon sok időt töltenek együtt, szinte a nap 24 óráját. Ugyanakkor tisztában van vele, a lánya lassan felnőtt nő lesz el kel szakadjon tőle, hogy ne unják meg egymást.

„Emellett az elmúlt időben nagyon sokat dolgoztam, hiszen az MTK női csapatánál is besegítettem a férfinek pedig a kapitánya voltam, emellett pedig Timit is edzettem. Nem volt könnyű ezt így együtt megoldani, kicsit elfáradtam”.

Saját bevallása szerint a múlt héten semmit nem csinált, ami az ő esetében azt jelenti, reggel fut, délelőtt kerékpározik – többnyire a hegyekben 20-25 kilométereket -, délután pedig otthon súlyzózik, hogy kondiban tartsa magát.

Emellett sokat gondol a lányára, akiről tudja, hogy jó kezekben van, de azért a meccseken – nem csak a US Openen, de az azt megelőző felkészülési találkozókon is - nagyon ott lenne, hiszen egy-egy szempillantással, apró mozdulattal is tud neki segíteni, tanácsot adni.

A világranglistán jelenleg 190. helyen álló Babos első meccsét magyar idő szerint szerdán játssza, ellenfele a 115. helyén álló francia Stéphanie Foretz-Garcon lesz. Ahhoz, hogy a magyar versenyző felkerüljön élete első felnőtt Grand Slam versenyén a főtáblára, három kört kell mennie.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr563175325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása