MOL csapat Tenisz Blog

A sportnak köszönhetően hamar felnőtt lettem

2011.06.16. 21:36 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

 Babos Tímea tavaly, 17 évesen bejutott mind a négy nagy Grand Slam torna páros döntőjébe, melyek közül hármat meg is nyert. De vajon mikor dőlt el, hogy az idén már a felnőttek között induló – jelenleg éppen egy kazahsztáni tornán első kiemeltként rajthoz álló – sportoló, teniszező lesz?

„Szerintem nem szabad egy gyereknél erőltetni semmilyen sportágat sem. A legfontosabb, hogy sportoljon. Én gyerekként úsztam, táncoltam, kosárlabdáztam és teniszeztem is. Aztán később az úszás monoton lett, a táncot inkább csak élvezetből csináltam mintsem sportként, így pedig biztos nem tudtam volna komoly eredményeket elérni, a kosárlabdában pedig sok embertől függ az én eredményem is, így maradt a tenisz” – mondta az indulásról Timi.

Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy a családban a tenisznek voltak a legnagyobb „hagyományai”. Timi elismeri, számára nagyon jót tett, hogy 15 évesen két éven keresztül Angliában élt és készült.

„Amellett, hogy a nyelvet is így a legkönnyebb megtanulni, mivel egyedül voltam, csak magamra számíthattam, és furcsán hangzik, de a sportnak köszönhetően hamar felnőtt lettem”.

Ez a múlt, de vajon mit tartogat a jövő? A népszerű teniszező nevetve mondta, hogy a tíz évvel idősebb Babos Tímea valószínűleg még egy utolsó nagy „sprintre” készül majd, hiszen tervei szerint 30 éves kora körül felhagy az aktív élsporttal. Mint nő, az anyaságot is teljes odaadással tervezi majd, így gyermeket is csak akkor szeretne, amikor már tudja, felhagy a tenisszel.

„A német csapatbajnokságon is volt olyan versenyző, aki akkor, amikor én bemelegíteni mentem, ő szoptatni. A meccs után is rohant a gyerekhez tisztáéba tenni. Nekem ez furcsa volt, mert ha lesz gyerekem, csak azzal akarok törődni”.

A magánéletét nem szereti és nem is szeretné a bulvárlapok címoldalán élni, és azzal is tisztában van, hogy az ő életformájához - amely többnyire edzésből, utazásból és versenyből áll - nehéz igazi barátokat vagy éppen igaz szerelmet találnia. Annyit azonban elárult, jelenleg jól alakul az élete. . .

Ha nem a tenisszel foglalkozik, Timi ugyanúgy éli az életét, mint a hozzá hasonló korú fiatalok. Így a 18. születésnapját is egy jó bulival ünnepelte meg, amelyről elmondta, először csak olyan „csajos buli” volt, de később vegyesen mintegy 25-en ünnepelték őt.

Timi a kazah verseny után Svédországban lép pályára, legnagyobb kedvencét Wimbledont kihagyja. A juniorok között ugyan szerepelhetett volna, de inkább olyan versenyeket választott, melyeken WTA pontokat szerezhet. Erre szüksége is van, hiszen a US Openen már feltétlenül indulni szeretne, de ha ez valami véletlen folytán mégse jönne össze, 2012 első Grand Slam versenyén az Australian Openen már biztosan pályára lép. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr72990524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása