MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi a betegségek elől is menekült Franciaországba

2013.12.02. 16:10 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timi_adidas.jpgBabos Tímea immár két hete Franciaországban készül a jövő évi versenyekre. A világranglista 87. helyén álló magyar játékosa legutolsó, torontói versenye után két hét pihenőt kapott, azóta viszont gőzerővel készül a 2014-es szezonra. A 20 esztendős játékos remekül érzi magát, teljesen meggyógyult korábbi betegségéből és kemény edzéseken vesz részt Nikola Andjelics irányítása mellett.

„Timi nagyon sokat dolgozik, az edzésmunkáját együtt készítettük el, a fő vonalakat megbeszéltük, de mivel Nikola van kint vele, ő felügyeli. Tudjuk, hogy mire van szüksége, a kondíciója javítása a legfontosabb, majd fokozatosan jön a gyorsaságot segítő munka, de a tenisz sem marad ki” – mondta Timi édesapja és edzője Babos Csaba.

A nagyszerű szakember elmondta, Timi szinte az egész decembert Franciaországban tölti, csak jövő hétvégén jön haza három napra. A felkészülést szinte végig a szerb szakemberrel végzi, de pár napra édesapja is meglátogatja majd.

„Elsősorban azért nem maradt itthon, hogy ne legyen gond az egészségével. Odakint a munka nagy részét - futásokat, a gyorsasági lábmunkát és a teniszezést is - szabadtéren végezheti el, 18-20 fokban, míg itthon a mínuszok mellett a 10 fokos sátorban kellene készülnie” – mondta Csaba.

Tisztában van vele, hogy Timi jobban szokott teljesíteni fedett környezetben, mint szabadban, ugyanakkor a felkészülés mostani szakaszában jobb „elmenekülni” a betegségek elől. Tavaly az év ugyanezen szakaszában itthon készült, és mivel komoly légúti problémái voltak, nem tudták elvégezni a tervezett munkát.

Csaba szerint Timi idei teljesítménye elfogadható, hiszen ebben a korban a versenyzők legtöbbjének hullámzó a formája. Példának a brit Heather Watsont hozta fel, aki mindössze egy évvel idősebb Timinél. Az angol hölgy volt már ötvenedik is, jelenleg azonban az első 120-ban sincs a világranglistán.

„Ebben a korban nagyon sokat számít a pillanatnyi forma, a szerencse, ez esetenként akár 50-60 helyet is jelenhet. Timi második éve ott van a top 100-ban, úgy érzem nincs miért aggódnunk” – mondta Csaba.

A jövővel kapcsolatban elmondta, elsősorban azt szeretné, Timi érezze jól magát a pályán, nyújtsa azt, amit tud. Elsősorban az edzéseken van vele szemben elvárás, a meccsektől csak azt várja, nyújtson olyan teljesítményt, amit edzésen is, hiszen akkor nem lehet nagy gond. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr475669994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.