MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi méltó párja a kétszeres GS-győztes Svedovának

2013.09.11. 17:57 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timike.jpgBabos Tímea jelenleg Üzbegisztánban, a 235 000 dollár összdíjazású Tashkent Openen szerepel. Timi egyesben az első fordulóban búcsúzott, párosban viszont már az elődöntőnél jár.

Timi ezen a tornán egy igazi páros specialistával, a kazah Jaroszlava Svedovával indul. A 26 esztendős orosz születésű teniszező 2005-ben kezdte profi pályafutását, eddigi karrierje során egyéniben egy, párosban hat WTA-tornát nyert meg. Egyéniben kétszer (2010, 2012) játszott negyeddöntőt a Roland Garroson. Vania King oldalán 2010-ben megnyerte Wimbledont és a US Opent női párosban, 2011-ben pedig a döntőig jutottak a US Openen.

Timi egyre rangosabb partnerekkel szerepelhet, és mint azt Babos Csaba, Timi édesapja és edzője elmondta, ezt valamilyen szinten a páros ranglistának, de az ismertségének és leginkább annak köszönheti, hogy látják. hogyan tud teniszezni.

„Ezt a különböző versenyeken beszélik meg a játékosok egymással, keresik a hozzájuk illő párt, hogy kivel szeretnének indulni. Azonban nagyon előre nem tudnak tervezni, hiszen a programjuk év közben mindig változik” – mondta a jelenlegi legmagasabban jegyzett teniszező édesapja.

Elárulta, egy éve próbálkoztak ismerkedtek egymással a felek, és mindketten úgy voltak vele, jó lenne minél hamarabb összeállni, aminek most jött el az ideje. Csaba elmondta, egy meccs után még túl korai beszélni a folytatásról, hiszen Svedova és Timi is fonákoldalon játszott, de mostanra átállt a tenyeres oldalra.

„Svedova eddigi partnerével nem volt túl sikeres, így most ő is keres, próbálkozik, hogy olyat találjon, mint King, akivel Wimbledont és US Opent nyert. Ő is tisztában van vele, a cél érdekében néha olyan áldozatot kell hozni, amit nem szeret” – mondta Babos apuka.

Csaba elárulta, kifejezetten nehéz minden versenyen más-más partnerrel rajthoz állni. „A jó ranglistával rendelkező játékosok egész évben együtt játszanak, és mindent tudnak egymásról. Tudják, milyen sebességgel, és mit üt a másik. Ezt kell megérezni rövid idő alatt. Tudni kell, milyen sebességgel üti az első szervát, mikor induljon, hogy ne menjen korán, mert akkor üresen marad a területe, de későn sem indulhat, mert akkor nem ér oda ahova szeretne” – mondta arról, mik a legfontosabbak egy új pár megismerésénél.

Ugyanakkor kell, hogy összepasszoljanak. Kell, hogy a pályán kívül is összehangolódjanak, hogy a pályán is jól érezzék magukat. Hiszen előfordulhat, hogy segíteni kell a másiknak, ha éppen rosszabbul játszik.

Timi Taskent után Kínában lép pályára két versenyen, majd Linz és Moszkva szerepel a tervei között. Ezeken a tornákon még indul, utána viszont egy kis pihenés, feltöltődés következik, majd egy újabb Távol-Keleti túra zárja az évet.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr935507808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.