MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi a karja után a torka miatt nem tudott teljes értékű munkát végezni

2012.11.25. 10:43 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

babos_timi_örül.jpgBabos Tímea az elmúlt hetekben könyöksérülése miatt nem indult versenyen, és az idei évben már nem is játszik komoly tornán. Legutóbb Londonban, a korábban Rafael Nadalt is kezelő Sergio Gomeznél járt, akitől a sérülés megelőzéssel kapcsolatban is fontos tanácsokat kapott.

„Szerencsére most már jól van Timi keze, hiszen két hete panaszmentes, teljes intenzitással tud edzeni. Sajnos az elmúlt két hétben egy kisebb légúti betegség is megtámadta őt, abból is elég nehezen gyógyult ki” – mondta Babos Csaba, Timi édesapja és edzője.

Csaba elárulta, hosszú idő után a múlt hét volt az első, amikor semmilyen baja nem volt a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar teniszezőnek. Még Angliában lázasodott be, ezért ott sem tudtak száz százalékos munkát végezni.

„Amikor hazaértünk, szinte azonnal mentünk a Sportkórházba, ahol teljes és tüzetes laborvizsgálatot csináltattunk, ami megállapított, hogy az általános vérképe teljesen jó. Ezután jött egy szintén tüzetes orr-fül-gégészeti vizsgálat, ahol a torkán találtak egy kisebb aftát, ami a gondot okozhatta” – mondta a baj okáról Csaba.

Elárulta, még Angliában az egyik edzés után erős orrvérzése volt Timinek – ami korábban soha -, míg egy másik edzés után igen magas láza lett. Az orvosok megállapították, hogy mindkét eset összefügg a már említett problémával és ennek megfelelően kezelték a magyar klasszist.  

Timi ezen a héten Franciaországban járt, ahol ismerősök meghívásának tesz eleget. Természetesen itt is edz és játszik, mint édesapja elmondta, úgy érezték jót tesz neki, ha egy kicsit kiszabadul az itthoni megszokott közegből.

„Egyelőre nem akarom értékelni az idei évet, ezt majd egy hosszabb írásban szeretném Timi honlapján, de ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor csak annyit mondanék, a 150. hely mögül kezdtük az évet, és voltunk hatvanon belül is. Volt győzelem Grand Slam tornán, részt vettünk az olimpián és egyéniben és párosban is sikerült WTA tornát nyerni. Ennek tükrében úgy gondolom, elégedettek lehetünk” – összegezte Csaba 2012 eredményeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr974923342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.