MOL csapat Tenisz Blog

Edzője szerint Monterrey után már Babos is nagy skalpnak számított

2012.11.09. 16:20 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

baboskép.jpgBabos Tímea és édesapja ezen a héten ismét Londonban vannak, és újfent találkoznak Sergio Gomezzel, akitől az edzések mellett jobb karjának sérülésével kapcsolatban is fontos tudnivalókkal gazdagodott.

Timi korábban úgy fogalmazott, a Gomezzel toörtént egyeztetések során a sérülés megelőzéssel kapcsolatban is fontos tanácsokat kapott, de Londonban a technikájával kapcsolatban is fontos tapasztalatokat szerzett.

„Igazából ez a sérülés már nem sérülés, hiszen Timi már folyamatosan edz, és 100 százalékosan dolgozik. Ennek ellenére elképzelhető, hogy idén már nem indul versenyen, hiszen csak egy 75 ezer dolláros torna lenne, ahol indulna, de idén már utaztunk annyit, rohantunk annyit, lehet, hogy ezt kihagyjuk” – mondta Barátosi Levente, aki Timi édesapja mellett a szakmai munkáért felel.

A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar klasszis mellett a női válogatottat is irányító szakember elmondta, Timi valószínűleg december végén utazik Ausztráliába és már csak ott lép pályára hivatalos tétmeccsen, az év első Grand Slam tornáját, az Australian Opent megelőző kisebb versenyeken.

„Lehet, hogy az év vége felé kicsit már besokallt Timi is a sok versenyzéstől, lehetett látni fejben nem olyan erős. Ez egyébként nem is csoda, hiszen egész évben edzett és versenyzett, teljesen természetes, ha ilyen igénybevételtől elfáradt. Elképzelhető, hogy a sérülése is erre vezethető vissza, így jelzett a szervezete, ideje kicsit leállni” – mondta Barátosi.

Valószínűleg a fáradtság miatt nem tudta a valós tudását hozni egyes versenyeken, és ha nincs meg a tökéletes koncentráció, az önbizalom is elmegy. Edzője szerint, ha fejben, rendben volt, akkor önbizalma is volt, és minden rendben ment.  

Barátosi szerint a jövőben meg kell próbálni egy olyan ritmust kialakítani amit mindig fel tud vállalni. Miből kell keresztütést, miből egyenest ütni, egy biztos alapot kell képezni, amire tudnak építeni, amikor esetleg nincs jó napja Timinek.

„A legnagyobb klasszisok is egy évben csak 5-6 meccsen játszanak igazán jól, a többi, a további küzdelem fejben dől el” – mondta Levente, aki elismerte, ahhoz, hogy idáig jussanak, meg kellett élni a magasságokat és a mélységeket is.

Az év elején még a legjobb 10-ba kerülés volt a cél, de a Monterrey-is selejtezőből aratott győzelem után már a Top 50 sem tűnt elérhetetlennek. „Azonban az első WTA tornagyőzelem után, már Timi is nagy skalpnak számított. Akik addig esetleg féltek tőle, most vérszemet kaptak meg akarták mutatni ellene, hogy mit tudnak” – összegzett Barátosi.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr384896897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.