MOL csapat Tenisz Blog

Babos Tímea: Jólesik egy kicsit pihenni

2012.10.16. 15:21 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

babos3.jpgBabos Tímea szinte egész évben úton volt, versenyről versenyre utazott, így csak nagyon kevés időt tudott itthon tölteni. Ha itthon is volt, akkor a legtöbbször Budapesten tréningezett, így Sopronban a szülői házban igazán keveset lehetett. Mostani sérülése miatt azonban kiélvezheti édesanyja „kényeztetését” és végre hazai ízeket kóstolhat.

Timi a kisalföld.hu-nak elmondta, valószínűleg a túlerőltetéstől a jobb karja az utolsó tornán nagyon bedagadt, így jelenleg gyógytapasz van rajta, és akupunktúrás kezelésen vesz részt. Így a teniszt már tíz napja hanyagolja, de bevallotta, jelenleg nem hiányzik, számára, ami korábban elképzelhetetlen volt.

„Régen ha két-három napig nem foghattam ütőt, szinte belebetegedtem, most viszont jólesik egy kicsit pihenni. Mondjuk teljesen nem álltam le, biciklizéssel, erdei futással tartom a kondimat. Az orvosok tíz-tizennégy napot jósoltak, s ugyan most már jobb a karom, de lehet, hogy ennél is több idő kell a teljes gyógyuláshoz” – mondta Timi a lapnak.

Timi úgy érzi, elégedett lehet eddig az idei szezonjával, hiszen az ötvenkilencedik helyen áll a világranglistán, ott lehetett az olimpián, meccset nyert Grand Slam-tornán. Úgy véli, ez mind együtt azt jelenti, hogy azért nem csinálta olyan rosszul a dolgát. „Fiatal vagyok, még tapasztalatokra lesz szükségem, s le kell vonni sok mindenből a konzekvenciát” – mondta a 19 éves klasszis.

Azt már korábban is elismerte, hogy amikor egy kiváló periódus a hatvankilencedik helyen állt a világranglistán, túl nagy nyomást rakott magára, ahelyett, hogy ugyanúgy csinálta volna tovább a dolgait, mint addig. Az ugyanakkor zavarta, hogy a közvélemény egy része azt gondolta, ha egy világranglistán mögötte állótól kikap, az szégyen. 

Előrelépni csak bravúrokkal lehet, s ezen a szinten nagyon kiegyenlített a mezőny, bárki legyőzhet bárkit. Az év első felében nekem jött ki a lépés, a másodikban pedig nem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy rosszabb teniszező lettem, mint voltam pár hónappal ezelőtt" – mondta a legmagasabban jegyzett magyar teniszező.

Timi elmondta, ha nem tud indulni az előre betervezett tajvani és indiai WTA-tornákon, akkor novemberben várhatóan kisebb ITF-tornákon próbál újra lendületbe jönni az év végi kemény sorozathoz. A 2013-as év első Grand Slam tornájára, az Australian Openre való felkészülés jegyében december végén Kínában kezd egy tornán, majd öthetes ázsiai, ausztráliai túra következik, melynek fő állomása Melbourne lesz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr404851919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.