MOL csapat Tenisz Blog

Babos Tímea Ausztrália előtt Villány környékén pihen

2012.10.10. 14:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Timi(1).jpgBabos Tímea a tervezettnél korábban jött haza Ázsiából, ahol három jelentős nemzetközi tornán is rajthoz állt. A korai hazaérkezés oka sajnos sérülés, a könyök környéki izmok gyulladtak be, így Timi nem indulhat a jövő heti oszakai és az azt követő luxemburgi, egyaránt 220 000 dolláros versenyen.

Timi elmondta, a kezelések hatására Tokióban semmi gondja nem volt, de utána Pekingben ismét rosszabb lett a helyzet. A változékony időjárás sem segítette a gyógyulást, majd a legutolsó páros meccse után, háromszorosára dagadt a jobb karja.

Természetesen mozgással így sem állt le, futással és kerékpározással „helyettesíti” a teniszezést, kezét pedig pihenteti. Így viszont jut ideje a barátaira, a családjára, akikre év közben szinte semmi idő nem jutott.

„Az idei évre még három verseny volt betervezve, de minden a kezemtől függ, a jelenlegi helyzetben örülök, ha egyre el tudok menni. Az biztos, hogy december 27-én Ausztráliába utazom, ahol több tornán is részt veszek és csak az Australian Open után jövök haza” – mondta Timi.

Addig azonban még itthon vár rá egy kis pihenés, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan, a család Magyarországon piheni ki az egész éves fáradalmakat.

„Minden évben elmegyünk pár napra wellnessezni, és miután egész évben utazunk, ilyenkor szeretünk itthon pihenni. Tavaly észak felé voltunk, idén az ellenkező irányba délre megyünk, terveink szerint Villány környékén szeretnénk kikapcsolódni kicsit” – mondta Timi, aki azt is elárulta, az egész éves utazgatások miatt örül, hogy ilyenkor kicsit jobban megismerheti Magyarországot.

Babos a WTA honlapjának legutóbbi tájékoztatása szerint legjobb magyarként továbbra is az 59. helyen áll, de hosszú idő után végre újabb magyar teniszező is található a legjobb 100 között, hiszen Czink Melinda a 94.

Timi elárulta, bár sokan azt hiszik, hogy nagy a versengés és az irigység az egy nemzetbeli teniszezők között, ő ezt nem érzi, hiszen már többször előfordult, hogy egy másik magyar teniszezővel együtt mente versenyekre, de nem volt még olyanra példa, hogy valaki irigység miatt nem beszélt vele

„Azt nem tudom, hogy másoknak milyen a viszonya, én nem vesztem össze senkivel. Lehet, hogy nem vagyunk a legjobb barátnők, de rosszba nem vagyok senkivel” – mondta Timi, aki elárulta, egyáltalán nem zavarja, ha más magyar jól szerepel egy versenyen, őszintén tud örülni a sikerének. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr804830060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása