MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi: A Grand Slam versenyeken még begörcsölök

2012.09.09. 13:28 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

baboskép.jpgBabos Tímea mögött sűrű hetek állnak, hiszen a május vége, a Roland Garros küzdelmei óta mindössze egy napot töltött Magyarországon a többit versenyeken, illetve utazással töltötte. Menet közben másik két Grand Slam versenyen és az olimpiáén is részt vett, így nem panaszkodhatott arra, hogy unatkozik a nyár folyamán.

„Azt gondolom, hogy a US Open felkészítő versenyei jól sikerültek, hiszen a kvalifikációból indulva valamennyi tornán a főtáblára jutottam és ott meccset tudtam nyerni. Életem legjobb ranglistahelyezését is elértem, így azt hiszem nincs okom panaszkodni az idei évet illetően” – mondta a 19 éves klasszis.

Ezeken a versenyeken (Montreal, Cincinnati New Haven) valóban jó formában játszott, és például a világranglista hatodik ellen is csak azon múlt az eredménye, hogy kicsit túlizgulta magát.

„Úgy éreztem a US Openre is jó formában érkeztem, de amíg a legtöbb versenyen nem izgulok, a nagy GS-tornákon még begörcsölök. Más kategória, és túl sok nyomást rakok magamra. Valamiért a GS-versenyek nálam még más kategóriába tartoznak” – mondta önkritikusan arról, miért nem sikerült idén GS-tornán is nagyot alkotnia.

Pedig idén megnyerte élete első felnőtt WTA-versenyét, és a junioroknál valamennyi GS-tornán játszott már döntőt, de mint mondta, a felnőttek tornája egészen más szintet és színvonalat képvisel, amitől ő még mindig izgul.

„Most már mindegy, túl vagyunk rajta, tanulni kell ezekből a hibákból is. Voltak olyan meccsek, amik nem nekem kedveztek, de összességében stabilabban összeszedettebben kell játszanom a folytatásban és idővel meg is kell verni azokat, akiktől idén még kikaptam” – mondta Timi.

Az idei szezont az olimpia sűrítette be számára ennyire, de nem bánta, hiszen élete egyik nagy álma teljesült azzal, hogy az ötkarikás játékokon szerepelhetett. Mivel csak az utolsó napokban derült ki, hogy indulhat, így tényleg csak annyi ideig tudott hazajönni, amíg a „ruhatárát kicserélte”.

Még öt verseny van hátra az idei évéből, két-két kínai és japán torna, majd Moszkvában indul egy rangos versenyen. Ezek elég jelentős, nagy versenyek Mint Timi elmondta, ott akár már egy győzelem is jó eredmény, hiszen mostanra valóban annyira kiegyenlítődött a női tenisz, hogy bárkit le lehet győzni, de ugyanígy ki is lehet kapni.

„Az idei célom a Top 100-ba kerülés volt, de mostanra már közelebb vagyok az 50-hez. Úgy érzem leginkább fejben kell fejlődnöm, hiszen egy bizonyos szintet már megtudok ütni, de azt kellene elérni, hogy ezt a szintet kiegyensúlyozott játékkal, folyamatosan tartani tudjam” – mondta saját magáról a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar teniszező.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr894764450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása