MOL csapat Tenisz Blog

Babos Timi jövő héten New Havenben bizonyíthat

2012.08.18. 08:50 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

baboskép.jpgBabos Tímea számára az idei év sok kellemes meglepetést tartogatott, hiszen Monterreyben megnyerte élete első WTA versenyét, majd az utolsó pillanatban sikerült kiharcolnia az olimpiai részvételt is. Amellett, hogy szerepelhetett az ötkarikás játékokon, ezt kedvenc pályáján Wimbledonban tehette.

Az élet azonban az olimpia után sem áll meg, főleg nem a teniszezőknél. Timi előbb cincinnatiben szerepelt a 2.168 millió dolláros Western & Southern Openen. Itt az egyéni világranglistán legelőkelőbb helyen álló magyar klasszis ugyan sima vereséget szenvedett a selejtező második fordulójában, de szerencsés vesztesként mégis főtáblás lett.

Ott pedig remek játékkal, alig több mint másfél óra alatt verte az amerikai Varvara Lepchenkót. A második forduló azonban már a végállomást jelentette, ugyanaz az Angelique Kerber volt a legyőzője, aki az olimpián is búcsúztatta a második körben. Pedig Timi remekül kezdett, az első játszmát meg is nyerte, de Kleber fordítani tudott, így ő jutott tovább.

Timi Cincinnatiből New Havenbe repült, ahol a 637 ezer dollár összdíjazású New Haven Open at Yale elnevezésű versenyen vesz részt. A torna selejtezőjében az 1. helyen emelték ki a világranglista 62. helyén álló Babost, hiszen a selejtezőt játszó játékosok közül, ő áll a legelőkelőbb helyen a világranglistán.

A 19 éves magyar játékos ellenfele az első fordulóban a 24 éves, az egyes világranglistán jelenleg 146. helyen található orosz Alla Kudrjavceva lesz.

Amint arról Timi honlapja is beszámolt, a rutinos Kudrjavceva 2010. október 4-én még 56. volt a WTA listáján, vagyis mostanában nem remekel. A 2010-es szezonban megnyerte a taskenti WTA-versenyt, egyesben ez az egyetlen diadala. Nem tartozik a Grand Slam viadalok hősei közé, legnagyobb sikerét még 2008-ban ünnepelhette, a 4. körig jutott Wimbledonban.

Az orosz játékos ebben az idényben 9 mérkőzést nyert egyesben, viszont 21 alkalommal kikapott. Legutóbb Montrealban szerepelt, ott a selejtező második fordulójában búcsúzott.

Timinek három mérkőzést kell nyernie ahhoz, hogy New Havenben felkerüljön a főtáblára. A Babos Tímea és Alla Kudrjavceva találkozója a második lesz az 1-es pálya műsorában. A mérkőzés győztese a brazil Pereira és az üzbég Amanmuradova meccs továbbjutójával találkozik.

Amennyiben Timi itt is tovább megy, úgy a főtáblára kerüléshez amerikai, ausztrál vagy ukrán ellenfele lehet. A versenyen egyébként még egy magyar, Arn Gréta is részt vesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr664718426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.