MOL csapat Tenisz Blog

Babos Tímea: Úgy gondolom sikeresnek mondható az idei évem

2011.12.09. 06:26 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea pazar évet tudhat maga mögött. Amíg tavaly ilyenkor még csak a ranglista 330. helye körül szerepelt, december elején a 140. helyre jött fel. (Ha idevesszük, hogy két éve a 700. hely környékén állt, akkor elmondható, egyenletesen és sokat ígérően fejlődik.) Párosban ugyanezek a számok így festenek: 2009-ben 671. 2010-ben 406. jelenleg pedig a 145. 

„Változó volt ez az év, de úgy gondolom sikeresnek mondható. Januárban úgy terveztem, jó lenne az év végére a 150. hely környékére kerülni, és ez sikerült is. Ehhez persze kellett az is, hogy az év végi versenyeket jól zárjam” – értékelt e még mindig csak 18 esztendős teniszező. 

Timi elismerte, nehéz éven van túl, melyben voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de úgy érzi a sikertelenebb tornák mellett jóval többet tudott sikerrel befejezni. 

„A legmélyebben akkor voltam, amikor három egymást követő tornán is az első fordulóban búcsúztam. Ilyen még ifi koromban se fordult velem elő. Szerencsére sikerült utána „felállnom” és az év végén ismét sikerrel vettem a tornákat” – mondta a magyar klasszis. 

Nem szeretne senkit kiemelni, hogy kinek is köszönheti a „talpra állását”, ugyanis csapatban gondolkozik, amely a sikerben és a sikertelenségben egyaránt osztozik. Az év talán legfontosabb meccsének a Vinci elleni budapesti összecsapást tartják, hiszen a világranglistán akkor 21. helyen álló olasz ellen már 6:4, 4:2-re is vezetett, végül mégis az ellenfél örülhetett. 

Timi sikerei és ranglista helyezése azért is becsülendő, mert ebben az évben csak felnőtt versenyeket játszott. Ez volt a profi karrierje első tiszta éve. Édesapja – aki mellesleg az edzője is – a saját honlapján számokkal „mesélte el” érzékeltette az idei évet. 

Babos Csaba összegzése alapján kiderül, hogy Timi idén 23 versenyen lépett pályára. Emellett bemutatkozott a Fed Kupában és bajnoki címhez segítette a Szuper Ligában csapatát, az MTK-t. 

A 23 versenyből tíz volt 25.000 dolláros és ugyanennyi 50.000 dolláros. Egy 220.000 dolláros kvalifikáció és egy főtábla volt. Ez a legrangosabb torna a budapesti verseny volt. Sajnos csak ez volt az egyetlen alkalom, hogy a hazai szurkolók láthatták pályán Timit. Az év folyamán valóra vált egy apró álom is, élete első felnőtt Grand Slam versenyén játszott, még ha ez „csak” a kvalifikációig jutott is. 

Az idei versenyeken 111 mérkőzést játszott, ebből 79 végződött győztesen. Egyéniben 61 meccs, 42 győzelem, párosban 50 mérkőzésen 37 diadal. Talán ennek a statisztikának is köszönhető, a korábban említett hihetetlen fejlődés. 

„Jó lenne jövő ilyenkor arról beszélni, hogy a legjobb100-ba kerültem. Ez igazi nagy dobás lenne. Ehhez azonban nagy versenyeken kell minél jobban szerepelni és nagy ellenfeleket kell verni hozzá” – mondta a profikhoz jellemző módon Timi.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr843449002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.