MOL csapat Tenisz Blog

Timinek még bele kell tanulni ebbe a mezőnybe

2011.10.21. 06:20 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vasárnap befejeződött a Troy-i 50 000 ezer összdíjazású nemzetközi teniszverseny, melyen Babos Tímea a párosok versenyében az elődöntőig menetelt. Timinek ez már sorozatban a harmadik tornája volt a tengerentúlon ezért is dicséretes a kiemelkedő eredménye. A verseny mezőnye szinte azonos volt az előzőekkel. Bár néhányan nem jöttek el, akik ismertek a helyi körülményeket. 

„Nagyon kicsi a klubház, ami csak akkor számított, mikor hirtelen jött egy vihar. Erős széllel érkezett, alig volt idő lemenekülni a pályákról. Sokan már nem is fértünk be a klubházba, így a füves területen felállított sátor alá futottunk. A viharos erősségű szél azonban feldöntötte a sátrat es el is vitte jó messzire, csak a pályák kerítése fogta meg” – adott számot az időjárási körülményekről Babos apuka. 

Sajnos a versenyt beárnyékolta egy súlyos sérülés is, az egyik vendég fejét eltalálta egy tartóoszlop és felszakadt a fejbőre, amit össze kellett varrni neki. A klubház kicsinysége ellenére a klub szép és ápolt volt, nagy területen, 14 pályán lehetett játszani. A teraszosan kialakított terepen jól mutattak a színek. Ennek köszönhetően az edzéslehetőségekkel se volt gond a jó minőségű és jó burkolatú pályákon. 

„Egyéniben Timi a korábban meg bőven TOP 100-ban jegyzett (82.) Rolle ellen kezdett. Nagyon küzdött, de nem hozta a legjobb formáját. A végeredmény 7:6, 4:6, 7:5 lett. Volt bőven győzelmi esély a döntő szettben, de sajnos ezek kimaradtak. Már 5-2-re is vezetett Timi, de elbizonytalanodott es ezt a rutinos ellenfél megérezte es kihasználta” – értékelte lánya egyesben nyújtott teljesítményét az edző-édesapa. 

Párosban azonban jobban ment es elődöntőt játszhatott Timi a horvát Tomljanovics oldalán. Nem voltak teljesen ismeretlenek egymásnak, hiszen már juniorban is játszottak egymással, de akkor kevesebb eredménnyel. 

Timiék ezen a héten a dél-carolinai Rock Hill-ben vannak. Véleményük szerint egy kedves város, tulajdonképpen Charlotte kertvárosa. Itt egy 25 000 dollár összdíjazású versenyen vesznek részt, a pénzdíjhoz képest nagyon erős mezőnnyel. 

„Sajnos a mérkőzések eddig nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. A másik oldala a dolognak viszont rendben volt. Jó körülmények között, jó partnerekkel edzhetett Timi. Bele kell tanulni ebbe a mezőnybe is és ez kicsit hosszabb időt vesz igénybe. Sok korábbi TOP 100-as játékos játszik itt és próbál újra bekerülni a legjobbak köze. Az akarattal, elszántsággal nincs gond, bizakodunk”. 

A torna végeztével északra utaznak, a jövő héten és azt követően Timi Kanadában játszik. Utána hazarepülnek Budapestre, de csak rövid időre, mert további versenyei lesznek még Timinek, főként Európában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr643317854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.