MOL csapat Tenisz Blog

Babos Tímea páros játékát már külföldön is elismerik

2011.04.04. 21:26 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Babos Tímea legutóbbi tornagyőzelme – amely sorrendben az ötödik páros diadala volt – azért is érdemel kiemelt figyelmet, mert egy olyan versenyző oldalán aratta - luxemburgi Anne Kremerrel, akivel először játszottak egymás oldalán.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Timi nem sokkal az egyes búcsúja után, még mindig nem 100 százalékos egészségi állapotban játszott, még nagyobb elismeréssel beszélhetünk a győzelméről.

A bath-i torna második fordulójában egyébként egy olyan párost búcsúztattak, amelynek mindkét tagjával Timi már játszott – és nyert tornát - korábban párban. Ez is jól mutatja, hogy Timit kedvelik, elismerik, és hogy rövid felnőtt pályafutása során szinte mindig más partnerrel játszott és nyert.

Timi édesapja és edzője szerint Timinek rendkívüli tehetsége van a páros játékhoz. Ebben szerepet játszik, hogy sokkal rövidebbek a labdamenetek, nagyobb szerepe van a jó adogatásnak és fogadásnak és lényegesen több a hálójáték. Sokkal kisebb a játékterület, amit egy játékosnak be kell fogni.

„Timi jól adogat - 10 fölött volt az ászok, a védhetetlen adogatások száma - és külföldi szakemberek szerint is, a hálónál zseniális. Ugyanakkor a társa nagyon megbízható, kiegyensúlyozott játékkal segítette a hálójátékát” – értékelt Babos Csaba. 

A győzelem után csak pihenés és a meccs előtti 30 perc beütés szerepelt a felkészülésben. Attól, hogy sokat pihent és nem terhelte a szokott módon magát, Timi péntekre már jobban érezte magát, erősebb lett. Ez meg is látszott a döntőben, ahol magabiztos játékkal verték a Domachowska-Piter párost.

Ezzel valamennyire sikerült a visszavágás, hiszen egyesben éppen Domachowska búcsúztatta a magyar teniszezőt, de az egyéni „bosszúra” valószínűleg négy hetet várni kell. Addig Timi gőzerővel készül a 4. évi vizsgáira.

A rövidebb távú tervek között áprilisra japán versenyeket terveztek, de az ázsiai országot sújtó természeti katasztrófák miatt inkább Az USA és egy 50.000 dolláros összdíjazású salakos túra a terv.

„Sajnos ebben az évben Timi nagyon kevés egyéni mérkőzést játszott, mindössze három tornán szerepelt. A mexikói 220.000 dolláros versenyen nem reméltünk még kiugró sikert, bár megszorongatta a világranglista korábbi 21. helyezettjét, Wozniakot. Irapuatóban legyőzte a második kiemelt 150 hely körül álló Florist, majd nagy meccsen vesztett barátnője, Mladenovic ellen. Angliában pedig a későbbi döntőstől kapott ki szorosan” – értékelt Babos Csaba.

Azt azonban pozitívumként elmondta, hogy bár lehetett volna több győzelem is, Timi senki olyantól nem kapott ki, akitől nem lett volna szabad, vagy akitől szégyellnie kellene a vereséget.  

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr632800160

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tenisz 2011.04.07. 22:02:45

Blake J. (Usa) vs Cuevas P.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása