MOL csapat Tenisz Blog

Babos Csaba: Nem olyan könnyű megfelelő versenyt találni

2011.03.24. 19:55 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

 Babos Tímea alig ért haza Mexikóból – ahol bravúros páros tornagyőzelemmel zárta szereplését – máris Angliában állt rajthoz. Bemutatkozásként Anne Kremer párjaként az első fordulóban 6-1, 7-6-ra nyertek a Moore/O’Brien duó ellen.

Pedig Timinek még Mexikóban lett volna tornája, de mivel szervezők azt a versenyt leminősítették, így nem tudott volna kellő ranglistapontot szerezni. Ezért inkább a jóval erősebb angliai tornát választották. Arról, hogy miért döntöttek így, milyen nehezen indult a 2011-es versenyszezon, és hogy mennyire nehéz megfelelő erősségű tornát találni, Timi édesapja – és edzője – Babos Csaba mesélt.

„Timi tavaly év végén egy hosszú (hathetes) ausztrál túra után december elején érkezett haza. Pár napos pihenő után, megkezdte a felkészülést az idei versenyszezonra. Sokat es nagy intenzitással edzettünk. A szövetségi kapitány beválogatta a Fed Kupa csapatba, ami örömteli dolog volt” – mondta Csaba.

Ez a tény nagy motivációt jelentett Timinek, bár a versenyprogramukra alapvető hatással volt. A Federation Kupa küzdelmek ugyanis Izraelben zajlottak, de elég lehetetlen időpontban. Európában alig volt ezt megelőzően verseny, mert az ezt megelőző időben ért véget az Australian Open es a versenyek arra a kontinensre koncentrálódtak.

„Ismert, hogy Timi sokáig a harmadik várakozó volt az Australian Open kvalifikációjára, de a bizonytalan játéklehetőség miatt nem vállaltunk be egy hosszú utazást a sikeres Fed Kupa felkészülés érdekében”.

Timit nevezték egy 25.000 dolláros francia versenyre, de a mezőny erősségére jellemző volt, hogy ott sem fért fel a főtáblára. Valószínűleg teniszben is érezteti hatását a gazdasági válság, lényegesen kevesebb versenyt rendeznek, ugyanakkor sokkal több játékos versenyez, mint a korábbi években. Ami 5-10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, most valóság. Top 100-as versenyzők játszanak a 25.000 dolláros versenyeken.

„Maradt az itthoni felkészülés, ami véleményem szerint jól sikerült. A Fed Kupa meccseken szerzett tapasztalatokat (3 egyéni meccset es 2 párost játszott Timi, többek között a világ 29. játékosa ellen) felhasználva építettük fel a gyakorlatokat” – mondta Csaba a felkészülésről.

Emellett természetesen zajlott a versenyterv elkészítése. Ez elég összetett feladat volt számukra, több tényezőt is figyelembe kellett venni. Többek között, hogy hol van esély a játékra, milyen borításon rendezik, hány pálya van, lehet-e eleget edzeni a verseny mellett, milyen az éghajlat, szabad vagy fedett pályás verseny, sorozatban van-e több verseny es meg sok más.

Végül csak az amerikai és a mexikói versenyek maradtak, és végül Mexikó mellett döntöttek. „A felkészülés során már a verseny helyszínén is mindent megtett Timi a sikeres szereplés érdekében. Sok edzőmeccset játszott nálánál magasabban jegyzett ellenfelekkel, és fejlesztette taktikai tárházát” – mondta Csaba, amire ékes bizonyíték volt a mexikói tornagyőzelem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-tenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr312768963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása