MOL csapat Tenisz Blog

Babos Csaba: Ha Timi csak párosban nyerne GS-t, akkor is boldog lennék

2014.03.22. 13:08 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

0000001Timi-Monterrey.jpgBabos Tímea jelenleg Miamiban az 5 427 105 dolláros Sony Open Tennisen versenyez. Egyesben a selejtező első fordulója jelentette a végállomást, de párosban Jelena Jankovics oldalán akár kellemes meglepetést is szerezhetnek.

Timi szűkebb szakmai munkáját február óta Nikola Andjelics mellett az a Thomas Drouet is segíti, aki Marion Bartolit élete első Grand Slam győzelméhez segítette. Ugyanakkor tavaly decemberben Barátosi Levente kikerült a szakmai stábból.

„Szerencsére semmi komoly gond nem volt és most sincs Levivel. Három évet dolgozott Timivel eredményesen. Levi gyermekei miatt többet nem tudott vállalni az utazásokból a korábbinál. Timinek viszont szüksége van a "csapatara", hisz az év nagy részét külföldön tölti” – mondta a válás okairól Babos Csaba, Timi édesapja és edzője.

A kiváló szakember elárulta, Barátosival jó barátságban maradtak, Timi is, ő is. „Levit a váltáskor már felkértem egy nagyon szép feladatra. A nagyon tehetséges, Európa-bajnoki bronzérmes egyéni és páros játékost Bodnár Annát edzi. Így a munkánk továbbra is összekapcsolódik szorosan” – mondta Babos apuka.

„Budapestre Anna, így egymást segítve készítjük fel őt Levivel. Továbbra is kikérem Levi véleményét Timi játékával kapcsolatban, amit örömmel tesz. Ez egy olyan váltás volt, ami talán senkinek nem okozott fájdalmat”.

Timi a legfrissebb női tenisz világranglistán egyesben a 108. helyen áll. Noha párosban már idén is számos szép eredményt ért el, felmerülhet a kérdés, mennyire befolyásolhatja a teljesítményét a legújabb világranglista helyezés.

„Nyilván nem boldog es nyomasztja az egyéni sikertelenség. Sajnos voltak egészségügyi problémái is és ezek sem segítették az eredményességét. Sajnos így az önbizalma sem lehet az egekben és ez látszik is a break vagy gémlabdák kihasználási arányán” – mondta a tőle megszokott őszinteséggel Babos apuka.

Elismerte, jelenleg a páros viszi Timi szekerét, hiszen az eredményei alapján ott már Top játékosnak mondhatni. Édesapja szerint, ha sikerül a nagy versenyekre fix társat találni a jó páros játékosok közül, nagyon szép sikerek jöhetnek még.

„Őszintén, a mi múltunkat lehetőségeinket tekintve, ha "csak" párosban lenne Grand Slam bajnok, akkor sem lennek boldogtalan. És az volt juniorban háromszor is. Miért lenne másként felnőttben?” – mondta élete egyik nagy vágyáról Csaba. 

(Fotó:babostimea.hu)

Babos Csaba: A sikereknek gyakran nagy ára van

2014.03.16. 13:35 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timike.jpgBabos Tímea jelenleg az elsőszámú teniszező Magyarországon, hiszen a férfiaknál, és a nőknél sincs nála magasabban jegyzett játékosunk. A még mindig csak 21 esztendős klasszis jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, ahol a múlt heti Indian Wells-i verseny után, a jövő héten már Miamiban lép pályára.

Timi pályáját édesapja Babos Csaba indította el, aki sokáig az edzője volt és együtt utaztak mindenhova. Az elmúlt időszakban azonban Csaba már kevesebbet van Timivel, hiszen külön edzők foglalkoznak vele, így édesapja – aki azért továbbra is foglalkozik vele és koordinálja a történéseket - is tudja a saját ügyeit intézni.

„Némiképp változott az életem az elmúlt időszakban. Nyilván képviselem Timi ügyeit is, de a napi munkába már nem veszek részt. Szoros kapcsolatban vagyunk, intézem az ügyeket, szervezem utazásait, véleményezem az elképzeléseit. De a pályamunka napi szinten már nem az én feladatom. Ha itthon van, részt veszek az edzésein, vagy tartok edzéseket neki, és ha szükséges elkisérem versenyekre is” – mondta Csaba azzal kapcsolatban, mennyire változott meg a munkakapcsolatuk.

A kiváló szakember elárulta, számára a MOB ajánlott egy Kiemelt Edzői státuszt, amit elfogadott. Emellett megtartotta az MTK vezető edzői tisztjét, de már csak kiemelt játékosokkal foglalkozik.

„Többek között Gálfi Dalmával, aki nemrég a 16 év alatti csapat Európa Bajnokságon a magyar válogatott tagjaként végig veretlen maradt es ezzel Európa Bajnoki címhez segítette Magyarországot. Jelenleg is vele vagyok Dél-Afrikában versenyeken. Két versenyen indul itt Dalma, és nagyon szeretném, ha tehetsége jó eredményekkel párosulna” – mondta Babos apuka a magyar tenisz egyik legújabb reménységéről.

Ugyanakkor kevesebb szó esik Timi édesanyjáról, akinek minden bizonnyal nehéz volt megszoknia, hogy amíg egyik lánya az Egyesült Államokban élt, a másik hónapokra elutazott egy-egy tengerentúli versenysorozatra.

„A mondás szerint a gyakori távollét a hosszú házasság titka. Mi már 33 éve vagyunk együtt és remélem, ez nem is változik. Sajnos volt ideje ehhez az élethez hozzászokni, már ha lehet. Nekem egyre nehezebben megy a gyakori hosszú külföldi lét. Azonban így is számtalan feladat vár rá itthon, hiszen intézi az üzleti ügyeinket, vezeti a konditermünket, felügyeli a bérelt teniszpályáink működését és a többi fontos dolgot” – mondta Csaba a családi munkamegosztásról.

„Ez 1-2 évig valószínűleg még így is marad. Sopronban jelenleg nem tudnék olyan munkát végezni, ami kielégítené szakmai vágyaimat. Meg Timi ügyei is Budapesthez fűznek. Viszont az előbb elmondottak miatt, a feleségem nem tud a fővárosba költözni. Így marad az ingázás” – mondta Csaba.

Napjainkban legalább a kommunikáció nem gond. Viberen vagy Skype-on minden nap beszélnek, sőt, napjában akár többször is. Csaba emlékszik olyan időkre, amikor elindultak a világba es csak napok múlva tudtak hírt adni magukról.

„A sikereknek gyakran nagy ára van. Hát ezt mi is "fizetjük" gazdagon. Nagyon remélem, valamit visszakapunk az élettől öregkorunkra ezért és egymás oldalán még szép napjaink lesznek” – mondta a tőle megszokott őszinteséggel. 

Babos Csaba: A két edzőnek csapatban kell dolgozniuk

2014.03.06. 14:06 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timi_adidas.jpgBabos Tímea számára nem sikerült túl jól az Indian Wells-i tenisztorna, hiszen egyesben és párosban is az első fordulóban szenvedett vereséget. A magyar játékos számára azonban nincs megállás, következik az újabb torna, ezúttal majd Miamiban. Timivel kapcsolatban a legfrissebb hír, hogy új edző foglalkozik vele, a váltás okairól és a szakmai munka menetéről a játékos édesapja, Babos Csaba mesélt honlapunknak.

Babos Tímea párosban idén eddig remek eredményeket tudott felmutatni, világranglistás helyezése is folyamatosan javul párosban. Egyesben ilyen sikerek még nem érték idén a magyar játékost a WTA-porondon, ugyanakkor a FED Kupában bizonyította klasszisát, amikor legyőzte a Top-10-es Simona Halepet. Bár Babos számára az Indian Wells-i viadal nem sikerült jól, mégis párosban sikeres heteket tudhat maga mögött: a magyar játékos Brazíliában lépett pályára, és Rio de Janeiroban, valamint Florianapolisban is a negyeddöntőig menetelt Jarmila Gajdosovával az oldalán.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe volt a Timi stábjában az év eleje óta tevékenyen szerepet vállaló Thomas Drouet-nek. Mindenesetre a szakember kiváló „előélettel” érkezett, hiszen korábban a wimbledoni bajnok Marion Bartoli munkáját is segítette. De vajon miért kellett az új edző a stábba?

„A válasz nagyon egyszerű! Amióta Budapestre költöztünk, csapat dolgozik Timi mellett. Minden területnek megvoltak a szakemberei. Ezen nem szeretnénk változtatni a jövőben sem. Tavaly szeptemberben egyedül maradt Nikola. A fizikai részét nagyon magas szinten végezte Timivel, de a tenisz technikai es taktikai terén változásra volt szükség” – mondta érdeklődésünkre Babos Csaba, Timi édesapja.

A kiváló szakember elmondta, a Tour versenyeken nehéz jól edzeni a játékostársakkal és szinte lehetetlen szetteket játszani. Ugyanakkor azt is elismeri, Timi még messze nem kész játékos, sok dologban kell fejlődnie.

„Ehhez nyújt segítséget egy tapasztaltabb coach, aki mellesleg nagyon jó játékos. Így megoldódik a "szparing" kérdés is egyben. Thomas nagyszerű játékosokkal dolgozott, nagyon jó hatással van Timi teniszére és nagyon bízik Timi képességeiben úgyszintén Timi is az edzőben. Ez pedig hosszabb távon csak jó lehet” – mondta Csaba.

A jelenleg Dél-Afrikában tartózkodó szakember a tőle megszokott őszinteséggel beszélt arról is, hogy nem lehet szó nélkül elmenni az egyéni viszonylag eredménytelenebb időszaka mellett. Timi nagyon komoly anyagi áldozatot hozott a fejlődése érdekében. Úgy érezték a játéka szintjen nem tud emelni, márpedig Timi egyéniben is Top-játékos akar lenni. De az eredmények az utóbbi időben elmaradtak, így lépni kellett.

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, vajon mi a "munkamegosztás" a két szakember között? „Csapatban kell dolgozniuk, de Nikola a fizikai állapotért felel elsősorban, míg Thomas a tenisz részt viszi. Rövid ideje dolgoznak együtt, így markáns véleményem még nem lehet, de nagyon remélem működni fog a kapcsolat. Ha ez nem mutatkozik meg az eredményekben a jövőben, tovább kell lepni. A jelenlegi állapot Wimbledon végéig szól” – mondta Babos apuka.

A magyar játékos legközelebb Miamiban az 5 427 105 dollár összdíjazású Sony Open Tennis névre keresztelt viadalon indul.

Babos Csaba: Timi mostanra Top 10-es szinten játszik párosban

2014.02.20. 22:13 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

timi_adidas.jpgBabos Tímea folytatja idei remek szereplését párosban, ezúttal a 250 000 dolláros Rió-i salakpályás WTA-verseny első fordulójában Jarmila Gardosova oldalán aratott sima győzelmet a Florencia Molinero, Laura Thorpe kettős ellen.

Úgy tűnik Timi számára „mindegy” kivel van párban, hiszen a FED Kupában Jani Rékával ért el jó eredményt, míg az idei évben már döntőt játszhatott Párizsban a francia Kristina Mladenovics és Sydneyben a cseh Lucie Safarova oldalán is. Utóbbival meg is nyerte a tornát, a döntőben a több GS-tornán is diadalmaskodó Errani, Vinci kettőst legyőzve.

„Elfogultság nélkül mondhatom, a párizsi játék már-már világszínvonalú volt. Ha sikerül egy állandó társat találnunk, idén sikerülhet egy igazán nagy eredményt elérni. Ez lehet, hogy furcsán hangzik, de úgy vélem Timi mostanra Top 10-es szinten játszik párosban” – mondta Timi édesapja és edzője Babos Csaba.

A lánya teljesítményét mindig is reálisan értékelő szakember úgy véli, azaz elvégzett munka, amit Timi csinált az elmúlt időben, előbb utóbb egyesben is kamatozik majd. Timi idei teljesítményének értékét növeli, hogy a döntős partnerei közül Safarova és Mladenovics sem volt 100 százalékos állapotban, így a magyar klasszisra mindkét esetben nagyobb teher hárult, de ezzel is sikerült megbirkóznia.

„Meg kell találni a fix páros társat. Timi már azon a szinten van, hogy iránta is sok „kérő” van, bízom benne, előbb-utóbb csak kialakul 1-2 fix páros. Miután Safarovával megverték Erraniéket, az Australian Openen már egy új párral lépett pályára. Ha lenne fix párja, az olaszoknak rövid időn belül esélyük sem lenne ellenük” – mondta Csaba, aki az elmúlt időben kevesebbet utazik lányával, de a párizsi versenyen ő volt vele, így testközelből láthatta Timi kiemelkedő játékát.

„Számításba jöhető játékosok elkötelezték magukat. Nem tudok olyan szabadon lévő játékos, akivel hosszabb távon számolhatnánk. Olyan játékos kell Timi mellé, aki alapvonalról tud játszani. Nem kell extraklasszis, lehet „kisebb” játékos is, mondjuk én el tudnám képzelni a szlovák Gajdosova oldalán, aki tavaly nyert Australian Opent vegyes párosban” – mondta Csaba.

A kiváló szakember ugyanakkor nem aggódik amiatt, hogy Timinek egyesben nem jönnek úgy az eredmények, mint párosban. „Nem kell ahhoz a Top10-ben lenni, hogy valaki a legjobb legyen párosban. Erre a legjobb példa Peter Fleming, aki John McEnroe-val szinte verhetetlen volt párosban, egyesben mégsem tudott a legjobbak közé kerülni”. 

Babos Csaba: Timi változtatott a játékán, ezzel verte meg Halepet

2014.02.12. 12:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

babos_fed.jpgA magyar együttes 2-1-re legyőzte az izraelieket a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport budapesti tornájának vasárnapi helyosztóján, ezzel a 16 csapatos versenyben az ötödik helyen zárt. A Babos Tímea vezette együttes a csoportmeccsek során a románoktól ugyan kikapott, de a folytatásban előbb a letteket, majd az angolokat is megverte. Babos Tímea remekelt a hétvége során, többek között a top 10-es Halepet is legyőzte.

Timi számára különösen emlékezetes maradhat a budapesti verseny, hiszen a románok ellen legyőzte az egyéni WTA-rangsorban 10. helyen álló Simona Halepet is. Korábban többször is előfordult, hogy Timi egy egyesélyesebb játékos ellen vezetett, majd „megijedt a lehetőségtől és nem tudott nyerni. Ezúttal azonban fordítva történt, hiszen Halep az első játszmát 6:1-re nyerte és a magyar klasszisnak innen sikerült fordítania.

„A döntő érv az volt, hogy a második játszmára a játék képe megváltozott. Az első szettben Halep jól játszott, Timi viszont nem. Röviden játszott, átadta a kezdeményezést ellenfelének. Ezen aztán változtatott, egyre agresszívebben kezdett játszani, egyre hosszabban ütötte meg a labdákat, és egyre hatékonyabbak lettek a szervái, ekkor már rendben volt a játéka, és nagyobb figyelmet tudott fordítani a fogadójátékra is” – összegezte a fantasztikus győzelem okait Babos Csaba, Timi édesapja és edzője.

A szakember elmondta, Timi ekkor már kihasználta a breaklabdáit, sokat emelt a játéka sebességén, és ezt Halep már nem tudta kellő mértékben lereagálni. Sajnos a románok a párost megnyerték így övék lett a meccs is. Pedig jól indult az a találkozó is, hiszen Timi Jani Réka oldalán 7:6-ra hozta az első játszmát.

„Nem mentség, vagy kifogás, de harminc perc pihenő után, nem könnyű újból meccsben lenni. Ugyanakkor azt a meccset is megnyerhették volna” – összegzett Babos apuka, akinek szavai egybecsengenek azzal amit Timi is mondott a találkozó után, hiszen hiába „volt még benne a kezében” a játék, az első szett után egyre inkább ment el az energiája.

„A lett lány elleni vereség mindkettőnket meglepett. Többek között azért is, mert Marcinkevica sokkal jobban játszott, mint gondoltuk. Erre ráment az első szett. Timi viszont csak jó közepes teljesítményt nyújtott, ami ezúttal nagyon nem volt elég. Nagyobb kockázatot kellett volna vállalnia, úgy érzem ezt a meccset taktikailag veszítettük el” – mondta a tőle megszokott őszinteséggel Babos apuka.

Szerencsére aztán Timi a párosban javított, de a Janival alkotott párosukra az egész verseny során nem lehetett panasz. „Jó párosokat játszottak, de ez nem is meglepő, hiszen Timi volt a legmagasabban jegyzett páros versenyző, és Réka is jól teljesített. Az izraeliek ellen biztos volta a sikerben, hiszen a mi versenyzőinkben van annyi rutin, hogy behúzzák az ilyen meccseket” – dicsérte Csaba a magyar kettős játékát.  

Azóta Timi már el is utazott, és csak két hónap múlva lesz itthon, hiszen a jövő héten már Brazíliában lép pályára. Azt követően még egy brazil torna következik, majd két verseny az Egyesült Államokban, míg március végén a szép emlékű Monterrey-i viadalon szerepel. 

(Fotó:mti)

süti beállítások módosítása